Élet-Stílus

3,5 millió magyar szenved ebben a betegségben

Magyarországon a 8,3 millió felnőtt lakosból 3,5 millióra becsülhető a magas vérnyomásban szenvedők száma.

A szám a lakosság idősödése miatt folyamatosan nő, a 75 éven felüliek több mint 80 százaléka hipertóniássá válik, elsősorban az érrendszeri meszesedés miatt – derült ki a Magyar Hipertónia Társaság által 2002-ben létrehozott hipertónia-regiszter legfrissebb adataiból.

A magas vérnyomásban szenvedők több mint 30 százaléka már a cukorbetegség “kapujában áll”, ennek okai között szerepel a két betegség kóros folyamatainak azonossága is. Ugyanakkor a csaknem egymillió cukorbeteg fele már emelkedett vagy magas vérnyomásban szenved – számol be az MTI.

Megfigyelhető az a trend, hogy a célvérnyomást el nem érő magasvérnyomás-betegek egyéb szív- és érrendszeri paraméterei átlagosan rosszabbak, mint amilyenek az azt elérő betegek esetében – olvasható a közleményben.

A különböző kezelési módokon túl az ellátásban kiemelt fontosságú a rendszeres, naplószerűen vezetett otthoni vérnyomásmérés és a célvérnyomás elérése, ami a szakmai irányelvek szerint a 140/90 Hgmm alatti vérnyomást jelenti.

A helyes táplálkozás mellett a fizikai aktivitás növelése, a testsúly és a sófogyasztás csökkentése vérnyomáscsökkentő értékkel bír.

(Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik