Élet-Stílus

Snoop Dogg miatt világhírű lett Marosbogáta

Snoop Dogg épp Kolumbiában tartózkodik, de akkor hogy kerül Erdély szélére?

Nagy veszélyeket rejt az Instagram, Ferenc pápa nem is tudja talán, mibe nyúlt bele. Abba még biztosan nem, amibe az aktív marihuána-fogyasztó amerikai rapper, Snoop Dogg igen: rossz helyre taggelte be magát a BBC szerint.

Dogg ugyanis jelenleg a kolumbiai fővárosban, Bogotában turnézik, ehelyett sikerült egy betűt elgépelve a romániai, Maros megyei Bogatát megadnia tartózkodási helynek. Ezzel olyan lavinát indított, mint ide Barranquilla.

Egy csapat rögtön fantáziát látott a hirtelen jött hírnévből, ezért menő honlapot hozott létre a 2000 fős falunak (aminek magyar a polgármestere, bizonyos Barta László). Azt írják a honlapon, hogy Bogata, magyarul Marosbogáta “a tökéletes hely, ha pihenni akarsz a természetben”, és hogy a falu mindent megad, amit csak akar az ember.

Sok romániai Snoop-hívő nagyon lelkes lett, sorra írták ki, hogy “YOOOOO SNOOP DOG ROMÁNIÁBAN”, mások meg – amint látható – rájöttek a bakira. Az említett honlap arról kevés említést tesz, hogy Marosbogátán nincs szálláshely, így hálózsákot és sátrat kell vinni a turistának, vagy bekéredzkedni egy falubelihez.

A gasztronómiát is felhozzák és itt végre bejön a magyar szál, hiszen Snoop Dogg rajongói a magyar pásztorok által kifejlesztett igaz magyaros gulyást falhatnak. A helyzetnek az említett polgármester is örül, aki szerint ez ingyenreklám a falunak. A BBC is segít, megírták, hogy a kolozsvári reptérről (ami London-Lutonról elérhető) másfél óra autóval a község.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik