Élet-Stílus

17 évet vártak gyermekükre – kis híján már a születésekor elvesztették

A kisfiú a terhesség 24. hetében született, alig 400 grammal.

Mikor a világra jött, az orvosok mindössze 5 százalék esélyt adtak annak, hogy a kis Caleb Graves életben marad. A kisfiú szerencsére erősebbnek bizonyult, mint amilyennek az orvosok hitték, szépen fejlődik, sőt, ma már önállóan lélegzik is. Aggódó szülei, akik az elmúlt négy hónapot szinte teljes egészében a kórház csecsemőintenzív-osztályán töltötték, abban bíznak, hogy ha továbbra is ilyen ütemben javul Caleb állapota, nemsokára hazavihetik őt.

Arkell és Dana Graves-t, a virginiai házaspárt tavaly egy világ zárta szívébe, mikor közzétették azt a videót, melyen Dana közli férjével, hogy várandós. A megható felvételen az látszik, hogy a terhesség híre teljesen megdöbbenti a leendő apukát, aki miután tudatosul benne, mit hallott, megállíthatatlanul zokogni kezd.

A házaspár a videó készültekor már több mint 17 éves próbálkozott a gyermekvállalással: négy vetélés és egy halvaszületés után azonban úgy döntöttek, felhagynak a sikertelen próbálkozásokkal. A hír, miszerint Dana öt hónapos terhes, teljesen váratlanul érte mindkettőjüket.

Kép forrása: Dana Graves
Kép forrása: Dana Graves

Dana és Arkell problémamentes terhességre készültek, ám néhány héttel később az orvos közölte a kismamával, hogy a magas vérnyomása miatt a terhesség az életét veszélyezteti. Többször felajánlották Danának az abortusz lehetőségét, de a kismama minden alkalommal elutasította azzal, hogy nem fog megválni ettől a gyermektől, amire több mint másfél évtizede vár.

Kép forrása: Dana Graves
Kép forrása: Dana Graves

Caleb végül a várandósság 24. hetében jött a világra alig 400 grammosan. Az orvosok a császármetszést követően felkészítették a szülőket, hogy Caleb a koraszülés miatt talán nem éli túl az első hetet, de szerencsére nem így történt. Szülei szerint fiuk szépen fejlődik, jó étvággyal eszik: már alig várják, hogy hazavihessék őt otthonukba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik