Élet-Stílus

A First Lady, aki szeret (és tud is) meglepetést okozni

Indiai egészségmegőrző étrend ide, gyógynövényes izzasztó gőzölés oda, tegyünk egy gyors kitérőt a nyugati féltekére is.

Míg az Egyesült Államokban javában zajlik az elnökaspiránsok vetélkedése, a leköszönő elnök felesége a korábbihoz hasonló lendülettel folytatja egészséges életmódra ösztönző kampányait.

Ahogy fogalmazott:

Végső soron, First Ladyként, ez nem kizárólag egy politikai kérdés számomra. Ez szenvedély. Ez a küldetésem. Elhivatottságot érzek arra, hogy szerte az országban másokkal együtt dolgozva egy generációnyi gyerek ételről és táplálkozásról való gondolkodását megváltoztassam”.

Michelle Obama Let’s Move! elnevezésű, nagyszabású kezdeményezésének keretében a minap óriási meglepetést és örömet szerzett több, iskolai kiskerteket kialakító programban részt vevő, Washington, D.C-beli nebulónak.

A saját veteményest, illetve fűszerkertet nevelő, valamint főzőleckékben is részesülő diákok alig hittek a szemüknek, amikor megpillantották az osztályteremben hirtelen előbukkanó First Lady-t, aki azontúl, hogy a friss zöldség- és gyümölcsfogyasztás, valamint a kertészkedés előnyeiről mesélt nekik (ő már csak tudja), néhány tápláló tacos elkészítésébe is besegített. Ezen felül azt is megmutatta nekik, hogy nem fél bepiszkítani a kezét, legyen szó akár csúszómászók komposztból való kiválogatásáról is.

12792342_10153474705112759_4540477163558320868_o
John Burroughs Elementary School, Washington, D.C., 2016. február (Official White House Photo by Chuck Kennedy)
12828475_10153474694267759_1626203777741123412_o
Watkins Elementary School in Washington, D.C., 2016. február (Official White House Photo by Chuck Kennedy)
12823242_10153474727272759_3060388428716116630_o
Eriks Brolis and Linda Bilsens

Obama asszony egy fiatal párhoz is ellátogatott, akik 2013-ban azzal a céllal vágtak bele saját kertjük kialakításába, hogy megmutassák, igenis, lehet fenntartható módon tápláló hozzávalókat önállóan termeszteni, illetve ezekből finom ételeket készíteni. Speciális komposztáló gépet használnak, hogy a felesleges hulladék termelésének elejét vegyék, valamint biztosítsák az egészséges tápanyagok talajba való visszakerülését. Szívesen veszik, ha a helyi közösség kíváncsi tagjai is besegítenek a kerti munkálatokba, egyúttal workshopokat is szerveznek számukra különféle, az otthoni kertészkedést érintő témákban.

A First Lady esetleges jövőbeni, meglepetésszerű felbukkanásait és a programmal kapcsolatos újdonságokat a Let’s move! kezdeményezés honlapján ti is követhetitek: http://www.letsmove.gov/.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik