Élet-Stílus

Kis híján meghalt egy hajvágás miatt

A kaliforniai nő néhány nappal azután lett rosszul, hogy fodrásznál járt.

„Egyik pillanatról a másikra történt. Hirtelen kiszaladt minden erő a lábaimból és a karjaimból is. A fejem felforrósodott, mintha csak szét akarna robbanni. És akkor még nem beszéltem a szörnyű hányingerről, amit éreztem”

-idézte fel élete legszörnyűbb napját a 48 éves kaliforniai nő, aki nem sokkal azután lett rosszul, hogy megcsináltatta a haját a Blowbunny hajszalonban. Elizabeth Smith a 10News.com amerikai hírportálnak elárulta, bár kollégái azonnal segítséget hívtak neki, annyira rosszul érezte magát, hogy biztos volt benne, hogy meghal.

Miután kórházba került, az orvosok közölték vele, hogy stroke-ja van, amit egy, a nyakában kialakult vérrög váltott ki. Elizabeth akkor még nem tudta, hogy a vérrög kialakulásában nagy szerepet játszott az, hogy néhány nappal korábban fodrásznál volt.

Pedig orvosa szerint volt.

„Mikor Elizabeth haját megmosták, az asszonynak túlságosan hátra kellett hajtania a fejét. A hátgerinc ekkor sérthette meg az egyik artériát, ami vérrögöt képzett, mikor a sérülés miatt vérezni kezdett. Egyértelmű, hogy az így kialakult vérrög okozta a későbbi stroke-ot is”

-nyilatkozta az orvos, majd hozzátette, bár a jelenség nagyon ritka, egyáltalán nem ismeretlen az orvosok előtt. Miután elmondták neki, hogy a szalon közvetlenül felelős az állapotáért, Elizabeth úgy döntött, jogi útra tereli az ügyet és a bíróságon vesz elégtételt a szalon vezetőségén. Mint mondta, azt szeretné elérni, hogy akkora kártérítést fizessenek, ami fedezi a felmerülő orvosi költségeit. Mintegy 250 ezer dollárt.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik