Élet-Stílus

A mozgássérült Győri Gábornak is összejöttek a milliók

„Mivel születésem óta súlyos mozgássérült – kevésbé szép szóval nyomorék – vagyok, nem kifejezetten árasztanak el a lehetőségek. Pedig elvégeztem a gimnáziumot, azaz hülye nem vagyok, csak béna. De az eléggé…” – írta pénteken a Facebookon Győri Gábor.

A 32 éves férfit Paizs Miklós, alias Sickratman története bátorította arra, hogy segítséget kérjen az „internet népétől”. Miután Paizs arról írt követőinek, hogy hó végére 165 forintja maradt, vagyis konkrétan ételre sincs pénze, több mint hárommillió forintot dobtak neki össze a rajongói.

Győri Gábor azt írta, neki is nagyjából ekkora összegre lenne szüksége ahhoz, hogy Budapestre költözhessen abból a „világvégi faluban” található otthonból, ahol jelenleg él.

„Ígérem, nem fogom kurvákra, betépésre, bulizásra költeni. Nekem már az is hatalmas buli lesz, ha nem akkor kell vécére mennem, amikor az ápoló ráér (és nem azért nem ér rá, mert nem akar, hanem mert rohadtul le van terhelve ő is!!!), hanem akkor, amikor rám jön a szarás” – írta.

Győri szombaton délután posztolt újra, amikor valamivel több 68 ezer forintnál tartottak az adományozók. Azt írta könnyekig hatódott, hiszen ez máris több, mint amennyiből havonta kell kijönnie.

Aztán hétfőn este érkezett egy hihetetlen bejelentés: már 2,7 millió jött össze.

KEDVS MINDENKI, NE HARAGUDJATOK HOGY EDDIG NEM ÍRTAM ÖSSZEGET DE.. KISEBB FAJTA SOKKON VAGYOK TÚL., AMIT LEGUTÓBB LÁ…

Posted by Gábor Győri on Monday, 29 February 2016

Ajánlott videó

Olvasói sztorik