Élet-Stílus

Szuperritka gyöngyöt talált éttermi vacsorájában egy amerikai nő

Bár ráharapva majdnem kitörte a fogát, a nő nem kezdett el panaszkodni a pincérnek, hogy volt valami ehetetlen az ételében.

Egy több mint 150 ezer forintot érő ritka igazgyöngyöt talált ételében egy washingtoni nő, amikor férjével kedvenc olasz étteremükben vacsoráztak. Lindsay Hasz az ABC Newsnak elmondta: éppen a tenger gyümölcseit ette, amikor “valami nagyon, nagyon keményre” harapott. “Olyan volt, mintha majdnem kitörtem volna a fogam” – mondta el a nő, aki miután megnézte, mibe harapott bele, rögtön gyanút fogott.

“Amikor közelről megnéztem, teljesen gömbölyűnek és tökéletesnek tűnt. Túl tökéletesnek” – mondta el Hasz. A nő először a neten keresett rá arra, pontosan mit is találhatott, és arra az eredményre jutott, hogy egy rózsaszín gyöngyöt talált. Ezt később egy szakértő is megerősítette, miután Hasz megmutatta neki.

gyöngy
A ritka gyöngy, amit Lindsay Hasz az ételében talált (Fotó:ABC News)

Ted Irwin először szkeptikus volt, amikor megnézte a gyöngyöt, amit már gyanúsan túl tökéletesnek látszott. A későbbi vizsgálatok azonban bebizonyították, hogy Hasz valóban egy igazgyöngyre harapott rá vacsorájában. Irwin az egykarátos gyöngy értékét htaszáz dollárra, azaz nagyjából 160 ezer forintra becsülte.

Az étterem tulajdonosai az ABC News-nak elmondták: az eset óta jóval több vendégük rendel tenger gyümölcseit, abban a reményben, hogy ők is kincsbe harapnak bele.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik