Élet-Stílus

Sorsára hagyták kétéves fiukat, mert boszorkánynak hitték

A kicsi nyolc hónapig azt ette, amit a járókelők odavetettek neki. Egy jószívű önkéntes mentette meg az életét.

Ha nincs Anja Ringgren Loven, a nigériai kisfiú – akit megmentői Hope-nak, vagyis magyarul „reménynek” neveztek el – ma már biztos nem él. Szülei hónapokkal korábban rakták ki őt a főút mellé, kilométerekre az otthonától, étlen-szomjan. Boszorkánynak hitték a kisfiút, és azt akarták, hogy meghaljon, megölni azonban nem tudták őt a saját kezükkel.

Hope nyolc hónapig hulladékon élt, és azon a kevés alamizsnán, amit az elhaladó autósoktól, járókelőktől kapott. Anja Ringgren Loven, az afrikai gyermekvédelmi alapítvány önkéntese ekkor talált rá: rettenetes állapotban. Azt mondja, sajnos nem Hope az első és egyetlen olyan gyermek, akit szülei egy buta babona miatt ítéltek halálra: több ezer hasonló esetről tud.

Kép forrása: The Independent
Kép forrása: The Independent

Hozzáteszi, miután rátalált Hope-ra először inni adott neki, majd enni. Végül takaróba csavarta a csontsovány gyermeket és kórházba vitte. Itt kiderült, hogy a fiúcska – túl azon, hogy súlyosan alultáplált – bélférgektől szenved, ezért az orvosok úgy döntöttek, míg teljesen egészséges nem lesz és megerősödik, benn tartják őt. Anja szerint a gyermek állapota az utóbbi hetekben sokat javult, de még mindig kezelésre szorul.

Kép forrása: The Independent
Kép forrása: The Independent

Az önkéntes elárulta azt is, Hope orvosi költségeit adományokból fedezik: két nappal azután, hogy internetes kampányt indított a gyógykezelés finanszírozására, már egymillió dollár gyűlt össze a fiúcskának, amiből – a kezelése mellett – az alapítvány új orvosi központot nyit, ahol a Hope-hoz hasonló gyermekeket látják majd el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik