Élet-Stílus

Kis híján belehalt egy kamasz a ragasztószalagos kihívásba

Kórházban kötött ki egy kamaszfiú Washington államban, miután saját kérésére ragasztószalaggal kötözték össze a barátai, majd nézték, hogyan próbál kiszabadulni. A 14 éve Skylar Fish elesett. Először a bal szemével telibe talált egy ablakkeretet, majd az aszfaltra zuhant, és úgy beverte a fejét, hogy teljesen széthasadt a koponyája, amit 48 öltéssel raktak helyre az orvosok. A fiúnak súlyosan roncsolódott a szemgödre is, illetve agyi ütőértágulatot (aneurizmát) kapott az eséstől.

„Hihetetlenül szerencsés vagyok, hogy élhetek” – nyilatkozta a fiú egy helyi hírcsatornának.

Ha azon tűnődnének, hogy miért kérte a fiú a barátait, hogy tekerjék körbe ragasztószalaggal, eláruljuk. Ez az újabban terjedő, eddig teljesen veszélytelennek látszó Youtube-os őrület, a „duct tape challenge” vagyis a ragasztószalagos kihívás. A résztvevők Houdini után szabadon, igyekeznek minél rövidebb idő alatt kiszabadulni, aztán a mutatványról készült videó már mehet is a Youtube-ra.

A jelenség már 2014-ben felbukkant, de csak az utóbbi időben kezdett el terjedni igazán. Skyler és a barátai már többször megcsinálták a próbát minden probléma nélkül, de ez egyszer majdnem tragikus véget ért a kihívás.

Az egyik legnézettebb „duct tape cahallenge” videót, egy Wassabi Productions néven publikáló páros készítette. Ők azzal fűszerezték meg a kihívást, hogy amelyiküknek nem sikerül öt percen belül kiszabadulnia, azon a másik sokkolót használhat. A cikk megírásakor több mint kétmilliós nézettségnél tartottak.

(via The Globe and Mail)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik