Annyira fájt már a 70 éves Agafia Likova lába, hogy műholdas telefonján keresztül segítséget kért, és végül helikopterrel vitték kórházba az asszonyt – írja a Guardian. Mindez még nem lenne érdekes, azonban Likovánál kevés különlegesebb ember él az orosz vadonban.
Ő ugyanis annak a mélyen vallásos orosz családnak az utolsó élő leszármazottja, amelyik 1936-ban bevette magát az oroszországi tajga őserdejébe. A család semmit sem tudott innentől kezdve a külvilágról, mígnem 1978-ban geológusok egy csoportja rájuk nem talált.
Az ortodox egyházról leszakadt óhitű család azután menekült el, hogy a családfő Karp bátyját lelőtte egy szovjet járőrcsapat. A legközelebbi falutól 240 kilométerre telepedett le Karp a nejével és két gyerekével, és úgy éltek túl évtizedeket, hogy nem volt fegyverük, sójuk, fémjük. Később még két gyermekük született itt, a legfiatalabb lett e hír alanya.
Agafia Likova megtalálásakor még sosem ivott tejet vagy evett kenyeret, csak a Bibliát vagy vallásos könyveket olvasta és idejétmúlt, sokszor vallásos szavakat kevert a beszédébe. 1988, azaz apja halála óta élt egyedül, bár néha rókák vagy medvék megzavarták az egyedüllétben.
A család a felfedezése óta hevenyészett kapcsolatban áll a külvilággal, ezért is lehet műholdas telefonja az asszonynak. Miután Aman Tulejev, a régió kormányzója megtudta, hogy az asszony rosszul van, maga rendelte oda a helikoptert. Az Abakan folyó melletti tanyán élő Likovát a tastagoli kórházba vitték, ahol kiderült, súlyos porckopása miatt vannak nagy fájdalmai.
Közben Agafia Likováról már készül egy dokumentumfilm, a brit rendező, Rebecca Marshall állt neki a munkának. A film címe a Bennem rejlő erdő (The Forest in Me) lesz. A helyszínre is ellátogató filmes amúgy azt mondta, arra számított, hogy valami nagyon primitív vidékre jut majd, ehelyett mintha egy elpusztult jövő sci-fijébe csöppent volna. Az erdő ugyanis tele van rakéták törmelékeivel, mivel a térség épp a bajkonuri űrközpontról kilőtt úrhajók pályája alatt fekszik.