Élet-Stílus

Lánykérés mentette meg anorexiás nő életét

Nagymamája halála után omlott össze a 25 éves nő élete. Mindössze 40 kilós volt, mikor kórházba került.

„Kicsúszott a kezemből az irányítás miután a nagyi meghalt. Egyik napról a másikra elkezdtem nem enni, és rengeteget edzettem, mintha ezzel megszabadulhattam volna attól a fájdalomtól, amit legbelül éreztem.”

Csakhogy hiába töltött naponta több órát az edzőteremben és négyet a táncstúdióban, ahol tanárként dolgozott, a most 25 éves Emma Stokes nem érezte magát sokkal jobban. Sőt! A brit lány egy idő után azon kapta magát, hogy semmilyen étvágya sincs: emlékeztetnie kellett magát, hogy egyen.

Az egészséges, közel hatvan kilós nőből néhány hónap alatt beteges, alig 40 kilós csontváz lett. Azt mondja, a családjának – különösen édesanyjának – szinte azonnal feltűnt a változás, és igyekezett minden módon segíteni neki.

Kép forrása: Daily Mail
Kép forrása: Daily Mail

„Elrángatott az orvosunkhoz, aki a tüneteket hallva anorexiával diagnosztizált. A kérésére beutaltak a Bowmere kórházba, ahol dietetikusok és pszichológusok egész serege próbált meggyógyítani. Heteket töltöttem ott, anélkül, hogy lett volna javulás, ezért anyám úgy döntött, saját felelősségére hazavisz.”

Emma azt mondja, a helyzet ezután sem változott jelentősen.

„Meglehetősen makacs vagyok, és amit egyszer a fejembe veszek, azt véghez is viszem. Hiába próbálta anyám belém diktálni az ételt, nem ettem.”

A 23. születésnapján, mikor már a munkáját is fel kellett adnia az állandó fáradtság miatt, Emma önként döntött úgy, hogy kórházba megy. Ezúttal egy Altrinchamben lévő magánkórház betege lett, ahol az előzőnél lényegesen hatékonyabb terápiát kapott.

„Rövid időre visszakaptam az életkedvemet és az étvágyamat is”

– mondta, majd hozzátette, az életét végül mégsem a terápia, vagy a születésnapjára kapott miniatűr tacskó, Colin mentette meg, hanem szerelme, Chris. Mikor a lány állapota ismét romlani kezdett, a férfi hosszú listát írt arról, miért szeretné, ha Emma teljesen meggyógyulna. És, ha mindez nem lenne elég motiváló, a lista másik oldalán megkérte Emma kezét, aki azonnal igent mondott.

Kép forrása: Daily Mail
Kép forrása: Daily Mail

„A lánykérés fordulópont volt az életemben. Végre volt célom: igazán meg akartam gyógyulni, hogy férjhez mehessek életem szerelméhez”

– mondja, majd hozzáteszi, a rendszeres terápia mellett egy kis ideje újra táncórákat tart.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik