Élet-Stílus

Gombelemet nyelt – meghalt egy kétéves kislány

Brianna két nappal karácsony után lett rosszul. Szülei hiába vitték azonnal kórházba, az életét már nem tudták megmenteni.

„Fogalmunk sincs mikor és hogyan fért hozzá Brianna az elemhez. Csak találgatni tudunk, de sok értelme már annak sincs”

– kezdte nyilatkozatát a kétéves kislány megtört nagyapja, Kent Vice. Az idős férfi a The Oklahoman című amerikai lapnak beszélt a családi tragédiáról, interjújában azt is elmondta, unokája két nappal karácsony után került kórházba, mikor egyik pillanatról a másikra elkékült és vért kezdett köhögni.

„Annyira hihetetlen ez az egész. Az egyik pillanatban még látszólag teljesen egészséges, a másikban pedig már az életéért küzdenek az orvosok.”

Vice azt mondja, a kislányon két nappal a halála előtt jelentkeztek az első tünetek: rosszullétre panaszkodott és enyhe hőemelkedése volt, ennek ellenére nem gondolták, hogy komoly baja van. A nagypapa azt mondja, csak miután kórházba került és megröntgenezték őt, derült ki, hogy a tüneteit az okozza, hogy lenyelt egy gombelemet.

Kép forrása: mirror.co.uk
Kép forrása: mirror.co.uk

Az orvosok azonnal a műtőbe szállították a gyermeket és két órán keresztül operálták őt, de a vérzést már nem tudták megállítani. Később elmondták a családnak, hogy az elem több napja lehetett már a kislány szervezetében és ez idő alatt, szó szerint átette magát az egyik létfontosságú éren. Ez okozta a halálos vérzést.

Az anyagi gondokkal küzdő családnak az ismerősök létrehoztak egy GoFundme-oldalt, hogy a jószívű adományozók segítségével a család rendezhesse Brianna temetésének költségeit.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik