Élet-Stílus

Sokkolta a muszlim családot az éttermi számlára írt karácsonyi üzenet

Váratlan meglepetés ért a számla kikérése után egy 12 fős muzulmán csoportot, akik szenteste mentek el vacsorázni egy olasz étterembe, az amerikai Georgia államban. Amikor ugyanis a pincérnő kivitte nekik a számlát, azon nagy betűkkel az alábbi szöveg állt: “Kifizetve. Boldog Karácsonyt. Gyönyörű család.” Mint kiderült, valaki az étteremben úgy döntött, állja vacsorájukat.

A történetet a muszlim csoport egyik tagja, Eslam Mohamed másnap megosztotta Facebook-oldalán, mellékelve hozzá a számláról készített felvételt is. A Kairóban született, és az Egyesült Államokban mikrobiológiát és immunológiát tanuló 30 éves férfi elmondása szerint teljesen egyértelmű volt, hogy a hét felnőttből és öt gyerekből álló csoport tagjai arab muszlimok, hiszen arabul beszélgettek és a nők kendőt – egészen pontosan hijabot – viseltek.

“Nem tudom elmondani, milyen mélyen megérintette a szívünket” a számlára írt üzenet – írta Mohamed. A férfi szerint ez a jócselekedet is azt mutatja, hogy annak ellenére, milyen sok rossz dolog történik a muzulmánokkal, még “van fény a sötétségben és van remény a csalódottságban”.

Mi innen csak azt tudjuk tanácsolni Mohamednek, hogy akkor inkább ne olvassa el az olyan oldalakon, mint például a kőkonzervatív The Blaze-en, vagy a Daily Mailen az esetükről szóló hírek alatt látható kommenteket, ahol többen is azzal vádolták meg, hogy története csak kitaláció.

Yesterday i went to Olive Garden restaurant to have dinner with nice families. We were a group of 7 adults and 5…

Posted by Eslam S. Mohamed on Friday, December 25, 2015

Ajánlott videó

Olvasói sztorik