A szerző maga mentsége, avagy miért nem rontunk tokostul a házba?
A barsonysexblog szerkesztője és tulajdonosa valamilyen isteni sugallatra engem kért fel, hogy a Szex és gasztronómia című rovatot szerkesszem és gondozzam. Nem tudni, honnan vette az ihletet, hisz e kétirányú tevékenységből csak a gasztronómiából ismerhet, hiszen fiával, aki szintén szakács, kollégák vagyunk. 42 évet húztam le a minőségi vendéglátásban. Hogy a blog első részének eleget tudok-e tenni, halvány bizonyíték két felnőtt korú fiam.
Próbálok eleget tenni az udvarias felkérésnek, hosszasan hezitáltam (5 percig is), hogy hogyan is kellene ennek a munkának nekilátni. Úgy gondolom, hogy ha a feladatot a szigorú marxista erkölcsök alapján és a francia étlapszerkesztés szabályai szerint végzem, nagyot nem hibázhatok.
Értjük, ugye?
Haladásunk iránya tehát minden esetben kettős lesz. Az ételcsoport mellé párosítjuk a tevékenységet (hívjuk így nagyképűen), de még így is két irányba csalinkázhatnak el a zabolátlan gondolatok, hiszen a blog erősen heteroszexuális, így kétféle olvasói szempontot is figyelembe kell vennem. Nevezetesen, hogy a hölgyek mit óhajtanak az uraktól, s az urak a hölgyektől. No, persze mindketten ugyanazt, csakhogy az út eleve kétféle, imitt első a szándék, második az akarat, míg az uraknál pont fordítva van.
Úgy gondolom, nekem mindkettőnek eleget kell tennem. Ezért lesz talán túlságosan is elméletieskedő az eszmefuttatásom. Így az olyan példák eleve kiesnek, hogy „végy egy tucat osztrigát, ha lehet nem part menti merítésből, zúzott jégen mosd át, majd friss jégen hagyd jól kilevegőztetni”.
Második szándékban – úgy gondolom – inkább a körítésre kell figyelnem, hogyan adjuk meg a módját az ínyes és testi örömöknek, milyen eszközökkel és csalafintaságokkal lehet „áldozatunkat” becsalni az utcánkba anélkül, hogy észrevenné.
Minden nagyobb szabású irodalmi mű úgy kezdődik, hogy a szerző az olvasó jóindulatát kéri művének élvezéséhez. Én is ezt szeretném tenni. Kérem, nézzék el szószátyárságomat, esetleges elaprózottságomat, csak a jó szándék vezet.
És ne feledjék, hogy Brigitta – ezer évig éltesse a jó Isten – szabadított engem Önökre.
Addig is az Önök töretlen híve:
Lapaj
Ő Olgyai András séf úr, alias Lapaj.
A főző tudományától csak szerénysége és irodalmi vénája a nagyobb. Végtelenül megtisztelő, amiért rovatomban nem csak bizonyos ételek elkészítésének receptjeit olvashatjuk, hanem részesei lehetünk egy igazi ma élő polihisztor véleményének. Írásaiból elleshetjük a generációjára jellemző, ám mégis haladó, világlátást, a gasztronómián keresztül a nő férfi kapcsolatra vonatkoztatva is.
Puszi Brigi :)
