Élet-Stílus

Kifosztotta az idősödő milliomost a fiatal prosti, pár héttel a házasságuk után

Teljesen megkopasztott egy 58 éves milliomos osztrák férfit egy 27 éves prostituált, pár héttel azután, hogy a férfi feleségül vette egy “mesésként” jellemzett esküvőn – jelentette az osztrák sajtó. A beszámolók szerint a csak Lucie néven említett nő azután lépett le, hogy a férfi kórházba került, és magával vitte a drága ékszereket, a luxusautót és egyéb tárgyakat. Klaus Schweikert azt állította, befektetései nagy részének is búcsút inthetett,  és most nagyon rossz helyzetben van.

Az üzletember akkor találkozott Lucie-val, amikor hosszú idő után hazaköltözött Németországból az “üres és hideg” horni lakásába, és egyik barátja látva, hogy milyen szomorú, egy helyi hordélyházból társaságot rendelt a számára. Schweikert elmondása szerint már akkor beleszerett Lucie-ba, amikor meglátta az ajtóban.

“Olyan volt, mintha megtaláltam volna a másik felem” – jelentette ki a férfi, aki aznap este végül csak beszélgetett a nővel, és vacsorát főzött neki. Majd járni kezdett vele, és amikor végül megkérte a kezét, a nő azonnal igent mondott.

A férfi az álomesküvő után három héttel közlekedési balesetet szenvedett, és súlyos állapotban került kórházba. A nő eleinte naponta látogatta, majd egyre ritkábban, és végül összeköltözött egy másik férfival.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik