Élet-Stílus

Csodás fotóval lepték meg a kislányát nemrég elvesztő menyasszonyt

Olyan képet készítettek róla, amin hatéves lánya is szerepel.

A louisianai Amanda néhány hónappal hatéves kislánya halála után találkozott leendő férjével. Bevallja, akkor még egyáltalán nem gondolta, hogy alig két év múlva hozzámegy majd, ahogy azt sem, hogy egyáltalán képes lesz majd még bárkit szeretni. Azután, hogy imádott kislánya, Azalee feladta a harcot a rákkal szemben, Amanda úgy érezte, darabokra hullik körülötte a világ.

Csakhogy Chip nem mondott le a nőről, pedig Amanda kezdetben kifejezetten elutasító volt vele. A férfi ennek ellenére kitartóan udvarolt, és olyan szeretettel vette őt körbe, amilyenre szüksége volt. A kitartása pedig meghozta gyümölcsét: meghódíthatta szíve hölgyét, aki később igent mondott neki.

Mikor az esküvőjét tervezgette, Amanda a louisianai fotós barátnőjét, Ashley Frantzot kérte fel, hogy fotózzon. Külön megkérte arra is, hogy legyen olyan fotó, amivel emléket állíthatnak Azaleenak. Ashley végül ezzel a megható fotóval állított emléket a kislánynak:

Finally get to share one of the most beautiful and difficult pictures I’ve ever been asked to do. This is my wonderful…

Posted by Frantz Photography on Sunday, December 13, 2015

A fotós elárulta, számára a ceremónia legmeghatóbb pillanata az volt, mikor a kislány emlékére sárga lepkéket engedtek szabadon. Az egyik – mint írja – azonban nem szállt a többiekkel. Megpihent a menyasszony ruháján, a szívéhez egész közel. Onnan is csak egy közeli fára szállt csak tovább, ahol még jóval azután is ott volt, hogy a ceremóniának vége lett. Ashley erről a megható pillanatról is készített felvételt, íme:

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik