Mátyás király kiváló politikus és remek hadvezér volt, ez tény. Emellett pedig vitéz harcos, aki a legsűrűbb kardcsattogásban vezette övéit. Háborút úgy tudott veszíteni, hogy közben nyert. Vagy úgy nyert, hogy vesztett, nézőpont kérdése.
Mátyás politikájának fontos részét képezte a szomszéd fejedelemség, Moldva függésbe kényszerítése. Egyrészt az innen származó katonaanyag, másrészt az épp riválissá váló Lengyelország gyengítése szempontjából. A moldvai uralkodók hintapolitikát folytattak ebben az időben Krakkó és Buda között. III. István lengyelbarát fejedelem a Duna-deltában terjeszkedve magyar-moldvai érdekeket sejtett, ráadásul állítólag bőven benne volt a keze az 1467-es magyar erdélyi felkelés kirobbantásában.
Büntetni indult
Hunyadi Mátyásnak itt volt elég, 1467 őszén Mátyás Kolozsváron termett, jelenléte gyorsan lecsillapította a kedélyeket.
Bízott a meglepetés erejében, de már az Ojtozi-szorosban torlaszokba és lengyel zsoldosokba botlott. Az egyes források szerint 40 ezer főt számláló magyar sereget azonban nem lehetett feltartóztatni, december elején Moldvabánya elfoglalásával felkészült István fővárosának elfoglalására.
Antonio Bonfininak, Mátyás király udvari történetírója szerint első este, vacsora közben egy székelyt vezettek a király elé, aki figyelmeztette:
“Az úton – nem messze innen – tizenkétezer valahhal találkozott, kik az első éjszakai őrség idején rajtaütnek az óvatlan magyarokon és leölik őket”.
Nemigen hittek neki, de azért felkészültek. Mátyás a katonáinak “meghagyja, hogy titkon mind fegyvert fogjanak; a városban minden útra és kapura őrséget rendel; a piac bejáratánál a testőrséget helyezi el. Kétszáz nehéz fegyverzetű öreg katonát a maga szállása elé állít, hogy az ott betorkolló két utca felől felfogják az ellenség támadását. A lovas csapatokat szétszórta az elágazó utakra.”
Könyörtelen, nagy öldöklés
És milyen jól tetet! Éjjel meg is jelent az ellen, három felől felgyújtotta a fából épült, rőzsepalánkkal kerített várost.
Mindenfelől óriási lárma és zűrzavar keletkezett. A valahok behatoltak a tűzbe borult városba. Mindenhová láng hullt, s annyira megvilágította a vak éjszakát, hogy mindkét fél jól látott harcolni. Könyörtelen, nagy öldöklés lett először a kapuknál, aztán az utakon, útkereszteződéseken.
– írja Bonfini.
A király szállása felé előre elhatározott terv szerint két román csapat próbálta magát átverekedni. “Az iderendelt veteránokba ütköztek, mire elkeseredett és dühös harc támadt. Sok valah esett el itt; sok vér omlott ki, miközben ezek ki akarták vetni a házból az ellenséget, azok meg a győzelemért és életükért harcoltak.” Küzdöttek a főurak, verekedett a király is, “végül a valahok a piac minden oldalán visszaveretve, éjfél után megfutamodtak”.
A király is harcolt és megsebesült
“Ezen az éjszakán a király hol szállása előtt harcolt a veteránok közt, hol a piacon járta be az őrhelyeket; mint kiváló közkatona és vezér egyaránt teljesítette kötelességét. Elsőnek termett ott, ahol a legelkeseredettebb volt a harc; biztatta a bátrakat, dorgálta a félénkeket, majd a szorongatottak segítségére sietett, s mindenhol igen vitézül harcolt; mind magát, mind seregét megmentette.”
De súlyosan megsérült.
Sőt ezen az éjszakán hátgerincéhez közel egy geta nyíl eltalálta magát a királyt is. Midőn ki akarták húzni, a beletört vashegy még mélyebben megakadt, s négy évig nem kis szenvedést okozott a királynak. Végül is, amidőn ott, ahol a nyíl megfészkelt, a seb meggennyesedve engedett, a természet lassanként maga távolította el, és kiesett.
Pürrhoszi győzelem volt ez a magyarok részéről, mert ha nem is futottak mindenüket hátrahagyva, de a hadjáratot befejezték, visszavonultak. A románok pedig gyakorlatilag egy vereséggel érték el, hogy az ellenség elhagyja Moldvát.
