Élet-Stílus

Népszerű akart lenni a suliban, egy hétig semmit nem evett

Azután került kórházba, hogy az iskolában összeesett. Még az orvosokat is meglepte, hogy életben volt.

A 17 éves és mindössze 34 kilós Elle Lietzow ugyanis ekkorra már olyan rettenetes állapotban volt, hogy tényleg csodaszámba ment, hogy életben van. A fiatal lány egy teljes hétig éheztette magát: se ételt, se italt nem volt hajlandó magához venni. Mint kiderült, mindezt azért, hogy megszabadulhasson a felesleges kilóitól és végre népszerű lehessen az osztálytársai körében.

Elle azonban megfeledkezett arról, a drasztikus koplalás milyen súlyos következményekkel lesz majd az egészségére: a lábában és a kezében egyszerűen leállt a vérkeringés, a körmei elfeketedtek és elkezdtek leesni. De nem csak ez volt a baj. Mint kiderült a kamaszlány anorexiája miatt sosem menstruált, csomókban hullott a hosszú szőke haja, ráadásul tönkre mentek a belső szervei is.

Kép forrása: Instagram
Kép forrása: Instagram

„Sovány akartam lenni, hogy a többiek elfogadjanak. Korábban rendszeresen jártam úszni, a rendszeres mozgás miatt sokat fogytam és rengeteg barátom lett. Rettegtem, hogy ha abbahagyom majd az úszást, hízni kezdek és ezzel egyúttal elveszítem a barátaimat is”

-mondja a most már 19 éves ausztrál lány, akinek kálváriája az általános iskolában kezdődött, ahol osztálytársai rendszeresen zrikálták őt a testsúlya miatt.

„Túlsúlyos voltam kicsit, de egyáltalán nem dagadt. Az osztálytársak ennek ellenére kínoztak: szünetekben ütögettek, rugdostak, és mikor senki nem hallotta, dagadt bálnának csúfoltak.”

Elle azt mondja, véget akart ennek vetni, ezért iratkozott be az úszók közé. Mikor 15 évesen mindent elért, amit csak elérhetett, úgy döntött, abbahagyja a versenyszerű úszást és inkább a barátaira és a tanulmányaira koncentrált. A pluszkilóktól való irracionális félelem miatt reggelente két órát edzett, hétvégente pedig hosszú túrákra indult az otthonához közeli erdőben.

„A családom és a barátaim hamar észrevették, hogy valami nincs rendjén. Állandóan nógattak, hogy hízzak már pár kilót, mert túl sovány vagyok. De nem hallgattam rájuk. Büntettem a testem, mert még emlékeztem milyen kövérnek lenni. Nem akartam újra gusztustalan és kitaszított lenni.”

Mikor összeesett az iskolai vécében már mindössze 34 kilós volt, és egy hete nem ivott, nem evett semmit.

Kép forrása: Daily Mail
Kép forrása: Daily Mail

„Egy pohár víztől lettem rosszul. Mikor magamhoz tértem a kövön, tudtam, hogy segítségre van szükségem. És azt is, hogy haldoklom.”

Elle ekkor vallotta be édesanyjának, Madonnának, hogy éhezteti magát. Azonnal kórházba vitték és megkezdték a gyógykezelését. Azt mondja, ma már sokkal jobban érzi magát. Újra jár emberek közé és a vegán életmódot népszerűsíti az Instagramos és Facebookos követői között.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik