Évek óta kíváncsian figyelem, mi esik még áldozatául, mit zabál fel elevenen, hangosan röhögve az úgynevezett spirituális élet. Néhány több ezer éves tudás már odalett, kinyírták, köztük a jógát is,
Ilyenkor, az Ünnep közeledtével az agybaj erősödni kezd, a karácsony, mint „szeretet és összetartozás” valamint „együtt a család” projekt ebből a szempontból sikeres lett, gratulálok a szakembereknek. Annyiból legalábbis, hogy a lelkiismeretünk meg-megszólal az ádvent alatt, szóval, gyorsan csinálni kell valamit, úgy értem, pótcselekedni kell gyorsan valamit, amivel eloszlatjuk azt a kényelmetlen érzést, hogy továbbra is gyáva. lusta és önző dögök vagyunk, akikben igazából annyi szeretet van, mint Oravecz Nóra feliratos párnáiban pehely töltet.
A legkézenfekvőbb dolgot választjuk: vásárolunk és adakozunk. Mindkettő alkalmas arra, hogy néhány napig megfeledkezzünk a fülsiketítő dörömböléstől, ami azt ordítja, hogy mi tehetünk erről az egészről, ami körülöttünk zajlik és bennünk van.
Huszonnégy éves korom óta halogatok mindent. Próbálom megúszni, odázom a dolgokat. Azt hittem, hogy a problémák maguktól megoldódnak majd
– mondta a barátnőm és kínjában ő is röhögött. Mondtam neki, nem baj, én is azt hittem. Mondtam azt is, hogy nyugi, ez nem a mi kis kétszemélyes klubunk, mert rajtunk kívül jó sokan azt hiszik, majd megoldódnak a gondok és a problémák maguktól. Meg ilyeneket is hiszünk, hogy ha mi jók vagyunk, akkor a világ is jó lesz hozzánk. És azt is hisszük, ha eleget nyomkodjuk a bal egérgombot, akkor lassan, de biztosan szentté válunk. A Zuckerberg csinált erre is egy algoritmust:
Aztán elmúlik a karácsony. Ezt nem a szeretet halványulásából vesszük észre, hanem abból, hogy a gyomrunk már nem olyan az állandó zabálástól, mint a klozet. És megint nem történt semmi csoda, nem jött el a lovag, anyánk is épp olyan hülye, mint amilyen volt, és két ünnep közt nem csöngetett be egyetlen metroszexuális pasi se ezüsttálcával a kezében, amin a kifejezetten a mi adottságainknak és habitusunknak megfelelő állást kínálta. Pénz se lett több, pedig már napi huszonkét órában vonzzuk be. Ha véletlenül van Életünk Párja, akkor azt se szállta meg semmi transzcendens december 25-ére virradó éjjel és most már komolyan mondjuk, ha nem változik semmi, akkor kivágjuk a francba, darabokban vagyunk megint idegileg emiatt a hülye fasz miatt, nem is értjük, miért vagyunk még mindig vele.
Kész szerencse, hogy van a spiritualitás. Oppardon, ezek a spiri dolgok, tudod.
A spirizés mindig magyarázkodással indul, ebben az egy dologban hasonlít a kisvárosi Jobbik szavazóra: tudja ő, hogy ezek nácik, na, ő nem is azzal ért egyet, nincs semmi baja se a négerekkel se a cigányokkal, de most mondjam meg, kire szavazzon. Egyedül ezek csináltak valamit itt az elmúlt pár évbe’. A spirizős is magyarázkodik, ő valami olyannal indít, hogy ne nézzünk így, nem bolondult meg, nem is szekta szippantotta be, egyszerűen megértette, hogy nem mehetnek tovább így a dolgok, azt meg nem akarta megvárni, míg valami rohadt nagy pofont kap, mert az Élet egyébként mindig egyre nagyobb figyelmeztetéseket küld. Szóval, ki akar megvárni egy rákot, érted.
Spirizni sokféleképpen lehet. Anyám barátnői még a rejkiegy és rejkikettő bűvöletében éltek marokköveket szorongatva, és luizelhéjt olvastak. Ma több tonna önsegítő könyv áll rendelkezésre, mehetünk előadásokra, ezeket aztán megnézhetjük dvd-n. Járhatunk ezeregy féle csoportba, tanfolyamra, összejöhetünk spontán meditációra. Áramoltathatjuk az energiát ide-oda, kinyithatjuk a szívcsakránkat, érezhetjük, ahogy mocorog bennünk a Kundalini.
És ez mind jó. Menjünk csak, rajta. Én is mentem, és jó volt. Sokat köszönhetek ezeknek az éveknek. Sem megtagadni, sem elhallgatni nem fogom soha. Most is megyek, mert szeretek ott lenni, szeretek együtt lenni másokkal, mert szeretem mindazt, ami ott történik velem, velünk. De azt sem felejtem el soha, hogy nem önmagában az önismereti csoportokra járás eredményezte a változást. Ahogy a spirizés sem old meg semmit. Ugyanúgy megúszható, mint a pszichológus: kis intelligenciával ott is elüldögélhetünk a díványon mindenféle következmény nélkül és beszélgethetünk a semmiről jó sok pénzért úgy, hogy közben az égegyadta világon nem történik semmi.
Csakhogy az egyszeri spiriző mindig mindenen dolgozik, és a lényeget tűpontosan kerüli. Mert attól, hogy elolvasunk száz könyvet, nem változik semmi. Attól, hogy meghallgatunk egy előadást a párkapcsolatokról, sem a Béla sem én nem változunk. Attól, hogy feltárjuk, milyen anyai útravalót cipelünk és kisírjuk magunkat az óvodába íratás traumája miatt, nem lesz jobb kapcsolatunk a szüleinkkel és ha rendezzük a kapcsolatunkat apánkkal egy szombati csoporton, bárhogy szeretnénk, de a következő kedden nem kérik meg a kezünket. A spirizéstől nem leszünk jó emberek és nem születik meg bennünk a szeretet sem. Ahogy a nélkülöző gyerekek sem laknak jól attól, hogy lájkot gyűjtünk nekik és a kóbor kutyáknak sem lesz gazdija attól, hogy szomorúszmájlival megosztjuk a fotójukat. Változás attól sem jön, hogy borítjuk a fennálló rendet és a külső körülményeinken változtatunk. Attól még senki nem lett más ember, hogy átfestette a haját és erősebb sminkre váltott. Attól sem, hogy hétvégén átfestette a lakást púderrózsaszínről fáradt orgonára.
Szóval, ne áltassuk magunkat, főleg ne járassuk le a maradék ősi tudást.
Változás akkor jön, ha nem spirizgetünk, hanem bátran és őszintén szembenézünk saját magunkkal. És bevalljuk magunknak, hogy a kapcsolatunk nem azért szar, mert a másik egy trehány és önző dög vagy, nem is azért, mert nem figyel ránk, hanem azért, mert csak amiatt vagyunk vele, mert képtelenek vagyunk egyetlen napot is egyedül tölteni és rettegünk a gondolattól, hogy az üres lakásba érjünk haza nap mint nap. Ennek persze ára van, mindent elviselünk a másiktól, aki ezzel visszaél, és úgy bánik velünk, mint a kapcaronggyal. Mindenki rosszul érzi magát, és telnek az évek. Ha bevalljuk, hogy nem azért nincs pasink, mert túl magas a mérce és senki nem képes azt megugrani, nem is azért, mert mi bezzeg érettek vagyunk és nem kötünk többé rossz kompromisszumokat, hanem azért, mert félünk az elköteleződéstől és attól a napi szintű intenzív kapcsolattól, amit az együttélés jelent. Egy szó mint száz, igazából apát/anyát keresünk, aki mellett egy kicsit még gyerekek maradhatunk, és eszünk ágában sincs felnőni. Ehhez kéne asszisztálni. Nem túl vonzó élet, ha engem kérdeznek, de ki milyen virágot szakajt, ugye.
Advent van. Hosszúak az esték, több idő jut a Facebookozásra. A szeretet és az eljövendő ünnep jegyében posztoljunk kevesebb ájtatos idézetet, használjuk kevesebbet a lenyűgöző szót, fejezzük be ponttal a kijelentő mondatot és ne akarjunk három ponttal sejtelmeskedni, mélázó-révedezőn titokzatosnak látszani, anyázzunk kevesebbet a kommentekben és ne szeressünk egyáltalán, ha azt kifelé, a világnak tesszük. A Kisded a mi spirituális képmutatásunk és lila-kékben pompázó koronacsakra energiáink segítsége nélkül, sőt, annak ellenére is megszületik, hálistennek, az angyalok pedig nem azért vannak, hogy vég nélkül a mi hülyeségeinket hallgassák, néha fogjuk be a szánkat. És mindenki tudja, hogy a karácsony valójában rátelepedett Mithrász szülinapjára, könyörgöm, ne okoskodjunk. A spirizés megvár, januártól folytathatjuk megint mindenféle veszély nélkül, hiszen változni tőle nem fog semmi. Legalább a többieknek legyen egy kicsit jó. Akkor már inkább árasszuk el újra a verseket szép versekkel, vagy vitázzunk a bejglin.
