Élet-Stílus

Az orvosok szerint már 16 éve meg kellett volna halnia a rákbeteg nőnek

18 éve, a diagnózisakor azt mondták, legfeljebb két éve van hátra. Ma már nem jósolnak neki.

„Az életem egy másodperc alatt a feje tetejére állt, mikor az orvosok egy rutinvizsgálat után közölték velem, hogy tegyem rendbe a dolgaimat, mert négyes stádiumú, áttétes mellrákom van”

– kezdi nem mindennapi történetét a Seattle-ben élő Kristin Johnson St. Goddard, majd hozzáteszi, bár megkezdték a kemoterápiás kezelését, az orvosok még így is csak halvány esélyt láttak arra, hogy túléli a betegséget. Különösen azután, hogy kiderült, a betegség már Kristin tüdejére is átterjedt.

„Nem tagadom, a betegség megrémített, de nem akartam csak úgy feladni az életemet. És azt se akartam, hogy a környezetem innentől kezdve folyton csak a panaszkodást hallgassa”

– mondja Kristin, aki a diagnózisa óta eltelt 18 évben 17 különböző, főleg kísérleti kezelésen vett részt.

„Már nem is számolom őket, annyi volt. De ami még döbbenetesebb, lassan már a kezelőorvosom sem tudja számon tartani.”

Kristin azt mondja, ő a világ legegészségesebb beteg embere, aki mindent megtesz, hogy a betegség soha, egy pillanatra se befolyásolhassa mindennapi életét. Azt mondja, folyamatosan mozgásban van és igyekszik minden napját hasznosan tölteni, mert egy percet sem szeretne arra fecsérelni, hogy a betegsége miatt panaszkodik.

„Igazi inspiráció mindannyiunk számára az, amit ő véghez visz. Nem tudunk elég hálásak lenni azért, hogy a közelünkben tudhatjuk őt”

– nyilatkozta Kristin felnőtt gyermeke, Kyle.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik