Élet-Stílus

Nyaktól lefelé lebénult a kutya – a gazdijának köszönheti, hogy újra jár

Az orvosok lemondtak a kiskutyáról mikor kiderült, hogy nyaktól lefelé lebénult.

Sunshine, az afrikai oroszlánkutya-kölyök még csak fél éves, ám ezalatt a rövidnek tűnő hat hónap alatt több minden történt vele, mint fajtársaival egy élet alatt. A kiskutya ugyanis – tenyésztője, Mija Cypher elmondása szerint – kétszer is megküzdött már az életéért: először mikor néhány héttel a születése után félrediagnosztizálták egy súlyos betegségét.

Kép forrása: Daily Mail
Kép forrása: Daily Mail

Másodszor pedig miután új gazdákhoz került, és játék közben súlyosan megsérült. Mikor kiderült, hogy a rossz esés miatt a kutyus nyaktól lefelé teljesen megbénult, az állatorvos közölte Sunshine új gazdáival, hogy a kutya menthetetlen. Hozzátette azt is, hogy kínzás lenne őt életben hagyni. Az altatást javasolta. A gazdik ekkor vették fel a kapcsolatot Sunshine tenyésztőjével, aki lefújta az altatást.

“Pontosan emlékeztem arra, milyen keményen küzdött az életéért már az első alkalommal is. Tudtam, hogy megérdemel egy második esélyt”

– magyarázza a 37 éves nő, aki ezután magához vette a kölyköt, és a nap 24 órájában, a hét minden napján azon munkálkodott, hogy Sunshine újra lábra álljon. A gyógykezelést egy specialistánál kezdték, aki akupunktúrás és lézeres terápiát javasolt. Mija szerint Sunshine ennek köszönhetően kezdte el mozgatni a fejét és a farkát is.

Miután a kutyus állapota javulni kezdett, Mija egy rózsaszín kerekesszéket csináltatott Sunshine-nak, miközben napi rendszerességgel mozgatta át az izmait.

Kép forrása: Daily Mail
Kép forrása: Daily Mail

“Mikor visszakerült hozzám, kizárólag az oldalán tudott feküdni. Minden izma elgyengült, csont és bőr volt”

– emlékszik vissza, majd elmondja, a több hónapos, kitartó tornáztatásnak és a terápiáknak köszönhetően, Sunshine lábra állt. Ezt követően kerekesszékkel közlekedett: Mija jutalomfalatokkal vette rá egy-egy lépés megtételére.

Kép forrása: Daily Mail
Kép forrása: Daily Mail

“Ma már szerencsére bármiféle segítség nélkül is tökéletesen közlekedik. A történetét azért osztottam meg a nyilvánossággal, hogy bebizonyítsam, még a legsötétebb, legreménytelenebb időszakokban sem szabad feladni a reményt, hiszen nem tudhatod, mit hoz a holnap.”

Mija azt is elárulta, a Sunshine-nal töltött hónapok annyira mély nyomot hagytak benne, hogy a tenyésztés mellett most, a Sunshine-hoz hasonló sorsú kutyák rehabilitációjával szeretne foglalkozni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik