Élet-Stílus

Az apa beleegyezése nélkül adta örökbe újszülött lányát egy nő

Az apuka most azért küzd kétségbeesetten, hogy visszakapja gyermekét.

„Beismerem, naiv voltam, mikor azt hittem, hogy ha elismerem az apaságomat és a nevemre veszem a kislányomat, akkor az majd elég lesz ahhoz, hogy fel is nevelhessem őt. Naiv voltam, mert a törvény szerint ez nem elég”

-nyilatkozta keserűen a 20 éves utahi édesapa, Colby Nielsen a KSL hírcsatornának. Hozzátette, az örökbeadás híre teljesen váratlanul érte, mert a szülés napján abban maradtak párjával, hogy történjen bármi, közösen nevelik majd fel a kislányukat.

„Gondolhatják, ezek után mennyire ért váratlanul, mikor a párom egyik nap azzal állított haza, hogy örökbeadja a lányunkat. Még egy beleegyező nyilatkozatot is az orrom alá dugott, amit persze nem írtam alá. Csúnyán összevesztünk, aminek az lett a vége, hogy hazaköltözött a szüleihez.”

Colby azt mondja, az azóta eltelt két hétben ő nevelte a kislányt.

„Teljes szívéből szereti ezt a kislányt és mindent megtenne azért, hogy vele maradhasson”

-ezt már Colby húga, Jamie nyilatkozta, aki hozzátette, az egész családjukat megrázták a történtek. Hozzáteszi, bátyja barátnőjét valószínűleg szigorúan vallásos szülei győzték meg arról, hogy adja örökbe gyermekét.

Kép forrása: Facebook
Kép forrása: Facebook

„Nehezen viselték, hogy a lányuk anélkül szül gyermeket, hogy a bátyám feleségül vette volna. Szóval meggyőzték őt arról, hogy az örökbeadás az egyetlen megoldás. Ebben ráadásul annyira hisznek is, hogy még az örökbefogadó szülőket is kiválasztották.”

És bár tényleg furcsa, úgy tűnik a bonyolult utahi jogrendszer is a szülők pártján áll. Colbyt ugyanis a napokban arra kötelezte a bíróság, hogy kislányát haladéktalanul adja át az őt örökbefogadni szándékozó házaspárnak. Mindezt azért, mert az államban egy gyermek szülőanyjának lehetősége van arra, hogy gyermeke biológiai apja nélkül döntsön az örökbeadásról.

A fiatal apa a határozat kézhezvétele után ügyvédet fogadott és harcol gyermekéért.

„Annyira kétségbe esett, hogy elment a gyerek vallásos nagyszüleihez és könyörgött nekik azért, hogy ő nevelhesse fel a kislányt. Szívszorító ilyen állapotban látni a bátyámat”

-mondja Jamie, aki abban bízik a legfelsőbb bíróság testvére számára kedvező ítéletet hoz majd.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik