Élet-Stílus

10 perc dicsérettel kezdi a napot a világ leglelkesebb tanára

A hiányosságok keresgélése helyett a jó tulajdonságok, erősségek hangsúlyozására van szükség. Videó.

Chris Ulmer a Mainspring Academy elnevezésű intézményben tanít, ahová sajátos nevelési igényű (például súlyos tanulási, figyelemzavarral küzdő) gyermekek járnak.

A Jacksonville-i (Florida állam) iskolában Chris óráján minden nap úgy kezdődik, ahogy a lenti videón is látható: a diákok egyesével a tanár elé járulnak, és Ulmer mindenkit szembedicsér: elmondja, hogy XY mennyire jó képességű gyerek, milyen vicces, milyen jól teljesít valamelyik tantárgyból (vagy akár valamelyik sportágban).

Ahogy a videó felirataiból kiderül, amióta Chris bevezette ezt a sajátos módszert, a gyerekek önbizalma és önértékelése az egekbe szökött. Úgy gondolja, hogy a hiányosságok keresgélése helyett a jó tulajdonságok, erősségek hangsúlyozására van szükség. Ahelyett, hogy békéről, szeretetről, harmóniáról magyarázna, békét, szeretetet, harmóniát sugároz. És ez átragad a diákokra is.

Chris szerint mivel ezek az évek meghatározzák majd a gyerekek további életét, nagyon fontos, hogy ne kiégett  tanáruk legyen, mert akkor talán a világra is úgy tekintenek majd, mint egy unalmas helyre.

És ami a legfontosabb: amióta Chris bevezette ezt a szokást, azt vette észre, hogy a diákok is elkezdték dicsérni egymást. Nincsenek komolyabb konfliktusok, mindenki csapatjátékosként viselkedik. Ő is úgy véli, hogy a gyűlölet csak megtanulható, a szeretet viszont az ember természetéből fakad.

Az utóbbi időben – minő meglepetés! – a diákok is elkezdték szembedicsérni Christ.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik