Tóthné Perei Márta életét egy tizenkét évvel ezelőtti telefonhívás változtatta meg. Nem volt kérdés számára, hogy magukhoz veszik testvére hirtelen, tragikus körülmények között árván maradt öt gyermekét. Könyvelői állását feladva nevelőszülőként vállalta az akkor nyolc éves ikrek Mirjam és Rebeka, a hatéves Debora, a négyéves Péter és a legkisebb, kétéves Jokébed nevelését. Bár a gyerekek testileg és lelkileg is sok viszontagságon mentek keresztül, Márta és lelkész férje mindig annak szellemében segítettek feldolgozni nekik a történteket, hogy szeretettel emlékezhessenek szüleikre. A gyerekek „Maminak” köszönhetően boldog családot tudhatnak magukénak, soha semmiben nem szenvedtek hiányt, csupán a be nem fejezett kerítés és a soha ki nem ásott kerti medence helye mutatja, hogy Márta életében tizenkét éve az a legfontosabb, hogy az öt testvérnek minden tőle telhetőt megadhasson. Bár saját gyereke nem született, úgy érzi, ennél több szeretetet másnak sem tudna adni. A legnagyobb lány, Mirjam volt az ötletgazda, hogy Mamit jelöljék a díjra, úgy gondolják, így tudnák méltó módon kifejezni azt a hálát, amit nevelőanyjuk iránt éreznek.
- 22:37 Szerződést bontott orosz csapatával Sztanyiszlav Csercseszov
- 22:19 Bizalomvesztés miatt azonnali hatállyal megszüntették Feledy Botond megbízatását a külügyi intézet élén
- 22:06 Rangadót nyert a Kecskemét és élre állt az NB II-ben
- 21:38 Ezek voltak a nap legfontosabb hírei
- 21:26 Telex: ráállították a készenléti rendőrség fejvadászait a szökésben lévő Matolcsyékra
- 21:00 A párom anyja lettem? – így öli meg a vágyat a párkapcsolati szereptévesztés
- 20:46 Itt az új tankerületi vezetők listája: a kormány 60-ból 55 igazgatót lecserél, a többi helyet újrapályáztatja
- 20:36 Egy nappal a BL-meccsük előtt dobták ki az edzőt
- 20:26 Németországban és Ausztriában is találtak életveszélyes tárgyakat halloweeni édességekben
- 20:16 200-nál is több második világháborús robbanótestet találtak egy budapesti építkezésen
- 19:57 Magyar Péter négy éve még gratulált és hosszú folytatást kívánt Ókovács Szilveszternek
- 19:49 WSJ: Trump felajánlotta Putyinnak, hogy amerikai közvetítéssel újra árulhatna gázt Európában
- 19:47 A tanár hangja pénteken már nem mindig jut el az utolsó padig
- 19:40 Torokfájás a síelés előtt: ugrott a hétvége?
- 19:21 Torokfájás: az első jeleknél már érdemes lépni
- 15:27 Nagy Ervin Ókovácsról: Havi 4,8 millió forint sem volt elég… külön prémiumokkal emelte a saját fizetését
- 16:20 HVG: A BYD egyelőre nem kapta meg a Szijjártó által ígért munkahelyteremtési támogatást
- 22:19 Bizalomvesztés miatt azonnali hatállyal megszüntették Feledy Botond megbízatását a külügyi intézet élén
- 16:53 Magyar Péter: Vége Ókovács Szilveszter rémuralmának
- 18:04 Az amerikai kampány eddigi legdurvább árulása
- 14:31 „Egy ilyen széfbe is beleférne 9 milliárd forint, nem kell feltétlen kettő” – szakértőt kérdeztünk a Seszták Miklósnál talált széfekről
- 12:52 Parlament: Magyar szerint Orbán és Gyurcsány együtt akadályozták a rendszerváltás ígéretét
- 17:54 Úgy mellkasba térdelte a kapus az ellenfél csatárát, hogy leállt a szíve
- 08:24 Soha ennyi orosz katona nem halt meg Ukrajnában, mint most vasárnap
- 21:26 Telex: ráállították a készenléti rendőrség fejvadászait a szökésben lévő Matolcsyékra
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
