Tóthné Perei Márta életét egy tizenkét évvel ezelőtti telefonhívás változtatta meg. Nem volt kérdés számára, hogy magukhoz veszik testvére hirtelen, tragikus körülmények között árván maradt öt gyermekét. Könyvelői állását feladva nevelőszülőként vállalta az akkor nyolc éves ikrek Mirjam és Rebeka, a hatéves Debora, a négyéves Péter és a legkisebb, kétéves Jokébed nevelését. Bár a gyerekek testileg és lelkileg is sok viszontagságon mentek keresztül, Márta és lelkész férje mindig annak szellemében segítettek feldolgozni nekik a történteket, hogy szeretettel emlékezhessenek szüleikre. A gyerekek „Maminak” köszönhetően boldog családot tudhatnak magukénak, soha semmiben nem szenvedtek hiányt, csupán a be nem fejezett kerítés és a soha ki nem ásott kerti medence helye mutatja, hogy Márta életében tizenkét éve az a legfontosabb, hogy az öt testvérnek minden tőle telhetőt megadhasson. Bár saját gyereke nem született, úgy érzi, ennél több szeretetet másnak sem tudna adni. A legnagyobb lány, Mirjam volt az ötletgazda, hogy Mamit jelöljék a díjra, úgy gondolják, így tudnák méltó módon kifejezni azt a hálát, amit nevelőanyjuk iránt éreznek.
