Joánovits Andrea Székesfehérváron dolgozik dentálhigiénikusként, igazi jótét lélekként azonban, ahol és akinek kell, segít. A mátraszelei lakóotthonnal egy kutyamentés során került kapcsolatba. Azonnal megkedvelte a faluszéli házban élő gyerekeket és a róluk gondoskodó ott dolgozókat. Szakmájából adódóan első lépésként Andrea abban segítette őket, hogy minden eszközük meglegyen a megfelelő fogápoláshoz, és a szükséges fogápolási ismeretekkel is ellátta a csapatot. Mivel nem tudta és nem is szerette volna elengedni a kezüket, nagyobb baráti társaságát is bevonva közösen gondoskodnak arról, hogy az otthon semmiben ne szenvedjen hiányt. Ruhaneműn és játékokon túl szükség esetén bútorokkal, műszaki cikkekkel járulnak hozzá a gyerekek kényelméhez, de sort kerítettek már közös nyári táborozásra, strandolásra, kirándulásra is. Mivel a mátraszelei épület nagyon rossz állapotban volt, egy napon nekiálltak és azzal lepték meg a lakókat, hogy újjávarázsolták a házat. Az anyák napi virágültetésen, karácsonyi süteményosztáson át, lehetetlen felsorolni, milyen ötletek valósultak már meg Mátraszelén Andreának köszönhetően, aki élő bizonyítéka annak, hogy összefogással, tenni akarással egy kis csapat hegyeket képes megmozgatni. Az otthon lakói pedig egyenes azt állítják, hogy egy angyal szállt közéjük.
- 15:48 Szánthó Miklós titokzatosan válaszolt arra, hogy Magyarországra látogat-e Donald Trump márciusban
- 15:42 A Tesco után most az Aldi nyúlt a zsebébe
- 15:37 Intim masszázsgélt teszteltek a Balázsékban, a Médiatanács megbírságolta a rádiót
- 15:31 A klubokat meghódító Mr. Worldwide, akiért nők ezrei húznak kopasz sapkát – 45 éves lett Pitbull
- 15:30 Újabb pénzosztásra készülnek Nagy Mártonék, íme, a kedvezményezettek
- 15:20 Maszkban raboltak ki egy boltot Budán, ezt a férfit keresik – videó
- 15:08 A Hamász kész átadni a hatalmat
- 15:00 Juhász Ferenc Lázár döntéséről: Az én miniszterelnököm szétrúgta volna a seggemet
- 14:51 Megvan, ki alakítja majd Kratost a God of War tévésorozatban
- 14:46 Nyilvánosságra hozták, ki az a 32 kubai harcos, akik meghaltak a Venezuelát ért amerikai támadásban
- 14:44 Nagy változás a lakásvásárlási illetékfizetésnél januártól
- 14:40 Egy emberi jogi szervezet megnevezte a venezuelai börtönből szabadult magyar állampolgárt
- 14:31 Több mint 1 milliárd mobilt adtak el 2025-ben, ez a gyártó lett a király
- 14:19 Egy DPK-s csoportban Vályi Istvánról posztoltak, az újságíró álprofilról figyelte a kommenteket
- 14:08 Új tó született a kiszáradó Alföldön
- 09:42 Kenyeret és kólát lopott egy dédmama és egy nagymama a nyolcéves unokájával – videó
- 13:17 HVG: Tömeges probléma lehet a januári gázszámlákkal, ami visszaüthet a kormányra
- 13:07 Át akart szaladni a piroson egy 18 éves fiú az Istenhegyi úton, de elütötte a BKK-busz
- 08:45 Hét évig teljes szexuális absztinenciában élt a Házasság első látásra szereplője
- 12:00 Bejelentkezett Matolcsy György, de egy témát nem hozott elő
- 07:19 Lázár János alapítványához került több ezer hektárnyi föld, amit eddig börtönök használhattak
- 07:23 Halálos balesetben volt érintett a Samsung dolgozóit szállító busz: az alkalmazottakat a mentő kiérkezése előtt bevitték a gyárba
- 11:01 Bármi történik az áprilisi választáson, a magyar politika nem tér vissza a régi medrébe
- 13:58 Kiugrott a tizedikről egy ötvenes férfi Csepelen
- 09:57 Elgázoltak egy kilencéves kislányt Gyömrőn, az iskola előtti zebrán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
