Jánosek Edina ápolónőként került kapcsolatba az otthoni szakápolással, az életük végső szakaszához érkezett betegek ellátásával. A halált az élet természetes részének tekinti, Edinát ez a tudatosság segíti abban, hogy munkáját örömmel végezhesse és önfeledten térhessen haza szerető családjához: párjához, nagyfiához és 5 hónapos kisbabájukhoz. Szemlélete, szeretetteljes odafordulása elfogadhatóvá, tartalmassá és a körülményekhez képest a lehető legszebbé formálja ezt a sokak számára tabuként kezelt, félelmetes folyamatot. Jelölője édesanyja és édesapja távozásánál is igénybe vette a hospice szolgáltatásait, szoros kapcsolatba került Edinával, akinek fontos szerepe volt abban, hogy szülei méltóságteljesen távozhassanak. A haldokló mellett a családtagok felkészítése és támogatása egyaránt fontos a hospice ellátásban, hiszen a gyógyíthatatlan betegség mindvégig nagy lelki megterhelés a beteg és a családja számára. Különösen így van ez az utolsó stádiumban, amikor a beteg egyre fenyegetőbben éli át a halál közeledtét. A közvetlen támogatáson túl Edináék a társadalom hozzáállását is formálni szeretnék, hogy ne az ismeretlentől rettegő elutasítás határozza meg a halálhoz való viszonyunkat.
