Élet-Stílus

Sosem fogja kitalálni, mikor rendeztek legutóbb tömeges vámpírüldözést Európában

A londoni eset egyébként egy csodás pénteken történt, ami éppen egy hónap tizenharmadik napja volt.

A brit főváros 1968-as Halloweenje egy kicsit morbidabb volt a megszokottnál. A november 2-án megjelent esti lap, a London Evening News a következő esetet tárta az olvasók elé:

Halloween éjjelén ismeretlenek megrongáltak egy sírt a londoni Tottenham Park temetőben. Az elkövetők által a sírkertben összeszedett virágokat egy frissen kihantolt köré helyezték el kör alakban úgy, hogy azok apró nyilakként a gödörre mutassanak. Az abban lévő koporsót feltörték, és a testet megrongálták. A történet leghátborzongatóbb része azonban a sírfedélen, valamint az alatta fekvő test mellkasán átszúrt, vasból készült karó volt.

A tettesek kilétére sosem derült fény, de a sztori egy évvel később folytatódott.

Egy okkultizmus iránt érdeklődő, főleg fiatalokból álló csoport rendszeresen egy rég bezárt, düledező sírokkal teli londoni temetőben kószált, várva valamiféle furcsa jelenség bekövetkeztét. Egy tagjuk, David Farrant 1969. december 24-én a sírkertben sétálva egy szürke figurát vett észre, akit egyértelműen természetfelettinek vélt.

Történetét két hónappal később, 1970 februárjában el is küldte a Hampstead and Highgate Express nevű lapnak, kérve annak közlését, és remélve, hogy mások is megerősítik az általa látottakat. Az újság  közölte a levelet, február 13-án pedig több olvasó számolt be arról, hogy a temetőben, valamint az amellett futó Swains Lane-en különböző jelenségekkel találkoztak – fehérbe öltözött asszonnyal, bicikliző kísértettel, magas, kalapos férfival, de hívogató hangokkal, és csilingelő harangok hangjával is. Sajnos minden beszámoló különbözött egymástól, senki sem erősítette meg a másik sztoriját.

David-Farrant-today
David Farrant

A szellemekkel találkozó olvasók közül azonban kiemelkedett egy férfi, Seán Manchaster története, aki azt állította, hogy a Farrant által az előző év karácsonyának előestéjén látott szürke lény minden bizonnyal az élőholtak vámpírkirálya, egy középkori nemes, aki Romániában élt, és űzte magas fokon a fekete mágia művészetét. A férfi testét Manchaster szerint a tizennyolcadik század elején a West Endre költöző követői vitték Anlgiába, majd temették el a későbbi Highgate temető helyén. Modern követői valószínűleg feltámaszthatták, szóval igen jó ötlet lenne, “ha átszúrnák a testet, lefejeznék és elégetnék, de az ilyen manapság illegális.” A bizonyítékok nélküli történet “Egy vámpír sétál a Highgate-ben?”  címmel a lap február 27-i számában meg is jelent.

DoesAWampyrWalk
Sean Manchester ezzel a cikkel robbant be a történetbe

Az első szemtanú, David Farrant persze olvasta ezt a hírt, a következő héten, március 6-án rá is kontrázott, miszerint ő a legutóbbi sétáján halott rókákat is látott a temetőben, melyeken azonban semmiféle külsérelmi nyom nem látszott. Manchaster úgy vélte, ez alátámasztja a teóriáját.

Képernyőfotó 2015-10-28 - 16.28.33
Manchaster egy sír bejáratánál

A két férfi között lassan verseny bontakozott ki, hiszen mindketten azt állították, hogy el tudják kapni, sőt, akár el is pusztítják a lényt. Végül Manchaster a következő hét péntekjére tűzte ki a vámpírvadászatot, amely nem véletlenül éppen tizenharmadikára esett.

A média persze meg akarta lovagolni ezt a hullámot, így a független ITV több szemtanúval, köztük Manchasterrel és Farranttal is készített interjút, melyet a vadászat idején mutattak be.

Satan-Riddle-of-Open-Tomb-Evening-News-14-03-1970
Az önjelölt vadászok tömegével másztak be a temetőbe

A vadászatra egyébként rengetegen érkeztek, akik a rendőrség próbálkozásai ellenére sikeresen átmásztak a falakon és kerítéseken, majd két órán keresztül próbálták megtalálni a szörnyet. Természetesen nem jártak sikerrel.

A két férfi később sem adta fel: augusztus elsején egy nő fej nélküli, elszenesedett holttestét találták meg a temetőben, ami újra beindította Ferrant és Manchester próbálkozásait. Előbbit néhány nappal később, az éjszaka közepén a temető mögötti templomkertben   kapták el a rendőrök. Kezében kereszt és egy fából készült karó volt. A férfit őrizetbe vették, de később elengedték.

Manchaster nappal próbálkozott (a terület ekkor szabadon bejárható), segítőjével felfeszített egy családi kriptát, majd felnyitotta a benne lévő sírt. Kísérője unszolására végül nem szúrta át a benne talált testet, mindössze tömjént és fokhagymát tett bele, majd visszazárta. Könyvében egy három évvel későbbi esetet is felidéz, mely során egy, a környéken lévő elhagyott házban vámpírszerű testet talált, (sugallva, hogy ez a korábban temetőben látott lény) melyet leszúrt, majd felgyújtott. A könyv, valamint Manchaster története egyébként gyanúsan hasonlít a Drakula-sztorira: ebben is van alvajáró lány, Angliába szállított koporsó, világító szemű, éles fogú vámpír, a férfi pedig maga Van Helsing.

Farrantot egyébként 1974-ben egy időre bebörtönözték a síremlékek és holttestek meggyalázásáért. A férfi hiába állította, hogy a pusztítást nem ő, hanem a vámpírt segítő sátánisták okozták.

King-of-Black-Magic-Guilty-The-Sun-28-06-1974
A fekete mágia királyát, Farrantot bűnösnek találták

A vetélkedés egyébként még ma is tart a két férfi közt, akik továbbra is nyomoznak természetfeletti jelenségek után, és nyilvánvalóan csak saját magukat tekintik szaktekintélynek a témában.

Fotók: The Vampirologist és David Farrant

Ajánlott videó

Olvasói sztorik