A fotós profi, a képek tökéletesek, a nő gyönyörű és szexi: a világ bármelyik magazinjába simán elférne a róla készült sorozat. Valószínűleg nincs férfi a világon, aki ne őrülne meg az asszonyról készült albumot lapozgatva, kivéve azt az egyet, akinek készült…
Victoria Caroline professzionális fotós. Arra specializálódott, hogy hétköznapi, hús-vér nőkről, anyákról, feleségekről szexi, fehérneműs képeket és albumokat készít. Általában a férjeknek, meglepetésként, vagy egyszerűen azért, hogy a hölgyek önbizalmat merítsenek belőlük. Vagy mindkét okból egyszerre.
A texasi San Antonioban élő fotós meghökkentő történetet írt le rajongóinak egy klienséről, illetve annak férjéről, aki panaszos hangú emailt írt neki, miután megnézte a képeket, amiket Victoria tökéletesnek gondolt.
Azt írja, a pályája elején, egy negyvenes évei közepén járó nő kereste meg. Telt volt, de gyönyörű, ám mint minden nőnek, neki is volt egy feltétele…
Azt akarta, hogy az elkészült fotókról Victoria retusálja le, a narancsbőrt, a striákat, a ráncokat, és az összes felesleges a zsírt, mert mint mondta: egyszer az életben szeretne tökéletesen kinézni. Victoria mindent úgy csinált, ahogy a kliens kérte, és végül elkészült egy 30 képből álló album, benne egy olyan ideállal, amilyen minden nő szeretne lenni. Karácsony körül volt, az ügyfél ezt az albumot szánta a férjének ajándékba.
Három nap múlva Victoria a következő emailt kapta a férfitől:
„Szia Victoria,
én XY férje vagyok, Z. Azért írok neked, mert nemrég kaptam egy albumot, amiben azok a fotók vannak, amiket a feleségemről készítettél. Nem akarom, hogy azt gondold csalódott vagyok, vagy ilyesmi, de van néhány gondolatom, amit szeretnék megosztani veled.
A feleségemmel 18 éves korunk óta együtt vagyunk, és van két gyönyörű gyermekünk. Voltak jobb és rosszabb időszakaink az évek alatt. Azt hiszem, illetve ami azt illeti tudom, hogy a feleségem azért készíttette ezeket a képeket, hogy egy kicsit megfűszerezzük a dolgokat. Néha panaszkodik, hogy szerinte én nem találom őt elég vonzónak, és nem hibáztatna érte, ha találnék egy fiatalabb nőt magamnak.
Amikor kinyitottam az albumot, megszakadt a szívem. A képek gyönyörűek – te kétségtelenül nagyon tehetséges fotós vagy – csak nem a feleségem van rajtuk. Minden apró hibáját eltűntetted, és miközben biztos vagyok benne, hogy ő kérte ezt tőled, úgy érzem, hogy eltűnt minden, ami a közös életünket jelenti.
Amikor kiretusáltad a striáit, a gyermekeink nyomait tüntetted el. Amikor leszedted a ráncait, eltűntetted több mint két együtt töltött évtized nevetéseit és aggodalmait. A narancsbőrével a sütés iránti szenvedélyét tüntetted el, és a jó falatok emlékeit, amiket együtt ettünk meg az évek során.
Nem azért írom neked ezeket, mert azt szeretném, hogy rosszul érezd magad. Tudom, hogy a munkádat végezted. Igazából azért írok neked, hogy köszönetet mondjak. Miközben a képeidet néztem, rájöttem, hogy tényleg nem mondom elégszer a feleségemnek, hogy mennyire szeretem őt, pontosan olyannak, amilyen. Annyira ritkán, hogy azt hitte ezek a retusált alakok azok, amikre vágyom, hogy ilyennek szeretném őt látni.
Sokkal jobban kell igyekeznem a hátralévő napjaimon: imádnom kell őt minden tökéletlenségével. Köszönöm, hogy emlékeztettél erre.”
Az esetből nem csak a férj, hanem a fotós is tanult. Victoria azt írja, hogy miután elolvasta, még vagy hat hónapig tört rá a sírás a bűntudattól, valahányszor eszébe jutott a levél. Azóta minden ügyfelét arra ösztönzi, hogy inkább kétszer gondolja át, mennyit szeretne retusáltatni a képein.
„Hölgyek, photosoppal bármit meg lehet csinálni, de akik közel állnak hozzánk olyannak szeretnek bennünket, amilyenek vagyunk. Ja, és ha ma még senki sem mondta volna nektek, mennyire szépek vagytok: mindannyian ÁTKOZOTTUL GYÖNYÖRŰEK VAGYTOK!”
(via: The Independent)
