„Meglehetősen eseménydús a kis élete, pedig még csak alig néhány napos” – nyilatkozta a büszke édesapa, Scott Martin az ABC News amerikai hírcsatornának, majd elárulta, idén márciusban lánya már szerepelt a világ híroldalainak címlapján. Azután, hogy vírusszerűen terjedni kezdett a róla készült ultrahangfelvétel, amin mintha zenére tapsolna. Íme:
Penelopé két napja jött a világra, és máris újra a címlapokat ostromolja. Ezúttal egy mobiltelefonnal készült képnek köszönhetően, melyen dédnagymamájával látszik. „Ez volt a legelső találkozásuk. Képtelenség volt megállni könnyek nélkül” – vallja az édesapa, aki elmondta, Penelopé az első pillanatokban még aludt, de ahogy dédnagymamája közel hajolt hozzá, azonnal felébredt.
Martin a vele készült interjúban egyébként azt is elmondta, nagymamája, Millie Martin egy súlyos szívbetegség miatt ágyhoz kötve éli az életét, de ez egyáltalán nem kezdte ki az éles elméjét. „Még mindig úgy vág az esze, mint a borotva” – mondta a férfi, majd hozzátette, édesapja halála után került igazán közel nagymamájához.
„Ő segített át a nehezén és ő tartotta bennünk a lelket, mikor éveken keresztül nem sikerült a várva-várt gyermekáldás. Nagyon vallásos, és elmondta, minden nap imádkozik azért, hogy megélje hatodik dédunokájának születését. Most, hogy találkoztak Penelopéval, azt mondta, hogy boldog.”