Legalábbis ezt mondja a büszke édesapa, Mohamad Hosseini, aki az iráni sajtónak elárulta, kisfia mindenféle segítség nélkül, egyedül tanulta meg, hogyan kell hátraszaltózni, spárgázni és fekvőtámaszozni. „Nincs edzője és napjában legfeljebb 10-20 percet gyakorol” – tette hozzá a férfi.
Arat, aki a róla készült videóknak köszönhetően igazi celebnek számít szülőhazájában, kilenchónapos korában kezdett tornázni. „Egyik nap, mikor hazatértem a munkából, odamentem hozzá. Az ujjam a tenyerébe csúsztattam, mire ő szorosan megfogta, majd elemelte a lábait a földtől” – emlékszik vissza az édesapa a kezdetekre.
A szülők azt mondják, egész odáig fogalmuk sem volt arról, micsoda erő lakozik gyermekükben. „Onnantól kezdve igyekeztük rögzíteni a kis mutatványait. Csináltunk neki egy saját Instagram-oldalt, aminek mostanra több ezer követője lett” – ezt már az édesanya mondja, aki elárulja legnagyobb vágyuk az, hogy Arat híres és sikeres sportoló lehessen.