Élet-Stílus

A rák sem állíthatta meg a 14 éves triatlonistát

Vírusszerűen terjed az amputált lábú kisfiúról és az édesapjáról készült kép. Nem véletlenül.

Mikor az amerikai szülők, JC és Kim Baltz megtudták, hogy hatéves kisfiuk csontrákban szenved és az orvosoknak amputálniuk kell a jobb lábát, hogy életben maradhasson, igyekeztek erősek maradni. “Biztosan tudtuk, hogy Ben le fogja győzni a betegségét, és hogy a műtétje után ugyanolyan életet élünk majd, mint a rák előtt. Az igazat megvallva alig vártuk, hogy kiszabaduljunk a kórházból és belekezdjünk az új életünkbe”- nyilatkozta a Today című amerikai portálnak a most 14 éves kisfiú büszke édesapja.

JC elárulta, mikor az új életükről fantáziált, egyáltalán nem gondolta, hogy fiából az amputációt követően példakép, már-már hős válik. Pedig így lett. A műtét óta eltelt négy évben Ben többször is szerepelt a világ legnagyobb portáljainak címlapján – főként azért, mert megszállott triatlonista. De Ben nem csak a múltban, a napokban is a világ figyelmének középpontjába tudott kerülni: egy 2013-as kép segítségével.


Kép forrása: Paul Buchanan

A fotón, ami egy esős triatlonverseny során készült, jól látszik, hogy Ben és édesapja kéz a kézben futják a táv utolsó szakaszát. JC elmondta, fia a versenytáv végére nagyon kimerült és úgy érezte, szüksége van egy kis támogatásra. A mára világhírű fotó egyébként azért kerülhetett fel az internere, mert Ben 20 éves nővére nevezte a Runner’s World magazin címlapversenyére.

Az apa a Todaynak egyébként elárulta, ma már egy percig sem csodálkozik azon, hogy kisfiából emberek ezrei merítenek erőt. “Példát mutat a sorstársainak, hogy az amputáció még korántsem akadálya annak, hogy aktív életet éljenek” – mondja, majd hozzáteszi, fogalmuk sincs gyermekük hány embernek segített elfogadni a megváltozott körülményeit. “Igazából nem is számít a mennyiség, a fő az, hogy tud és akar segíteni, minden más másodlagos.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik