Élet-Stílus

Házassági helyett válási évfordulót ünnepelnek majd ebben a családban

Mindent elsöprő magyarázata van a volt házaspárnak arra, hogy miért olyan vidámak a válásukat követő fotón, mintha épp akkor adták volna őket össze.

Virálissá vált és megosztotta a Facebbok népét egy kanadai pár fotója. A Shannon és Chris Neuman önfeledten vigyorognak a kamerába egy bírósági épület előtt Calgaryban. Néhány perccel az után, hogy lezárult válóperük. Úgy tűnik, hogy az egyetértésben, jókedvűen végigvitt válás nem csupán filmes mítosz.

A nyilvános fotót négy nap alatt, majdnem harmincnégyezren osztották meg. Shannon pedig elmagyarázta, hogy minek örültek annyira friss exférjével:

„Azért örültünk volna, mert a partnerről, akiről egyszer azt hittük, hogy örökké mellettünk marad, kiderült, hogy mégsem ő az igazi? Természetesen nem. Azért mosolygunk, mert valami különlegeset tettünk (legalábbis mi így hisszük). Becsületesen, átgondolva, és egymást tisztelve vettünk véget a házasságunknak úgy, hogy zökkenőmentesen maradhassunk a gyermekeink szülei. Ők a tökéletes indok, hogy nekik soha ne kelljen választaniuk. Nekik soha nem kell majd azon tűnődniük, hogy a nézőtér melyik oldala felé szaladjanak a karácsonyi koncertjük, vagy a tavaszi előadásaik után, mert mi továbbra is egymás mellett ülünk majd. Nem kell majd sokat bajlódniuk miattunk az esküvői terveiken, mert ott is egy oldalon fogunk majd ülni, az ő oldalukon” – írja.

Shannon és Chris pedig nem elégszenek meg azzal, hogy elváltként is mintaszülők maradnak a saját gyermekeiknek. Szeretnék, ha mások gyermekeinek sem kellene amiatt szenvedniük, hogy szüleikben elcsendesedett az egymás iránt érzett szerelem. Azt szeretnék, ha minél többen megosztanák a történetüket, hogy a válófélben lévő házaspárok megtudják: így is lehet. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik