Élet-Stílus

Megható fotó mentette meg az altatástól a két menhelyi kutyát

Ha nem találnak nekik gazdit, Kalát és legjobb barátját, Keirát napokon belül elaltatták volna.

150 perc. Végül mindössze ennyi időre volt szükség ahhoz, hogy két sorsára hagyott, reménytelenül várakozó és altatásra kijelölt kutyának megváltozzon az élete. Persze a csoda – ahogy a legtöbb esetben – most sem jött csak úgy magától, kellett hozzá egy kis segítség.

Kellett például egy lelkiismeretes állatmentő csapat (az atlantai Angels Among Us Pet Rescue) és egy zseniális fotó, amit az egyik önkéntesük, Malena Ewans készített Kaláról és Keiráról.


Képek forrása: Facebook / Angels Among Us Pet Rescue

„Ha senki nem ment meg minket, valaki el fogja őt venni tőlem” – írták az állatvédők fotó mellé, amin az látszik, hogy Kala épp átöleli barátját és cellatársát, Keirát. A képet még aznap feltöltötték az Angels Among Us Pet Rescue Facebook-oldalára, ahonnan szélvész gyorsan terjedni kezdett. Néhány óra leforgása alatt több ezer lájkot és ugyanennyi megosztást kapott.

Persze a lájk és a megosztás önmagában még kevés lett volna ahhoz, hogy Kala és Keira megmeneküljön. De mindenképp hozzájárultak a menekülésükhöz, leendő gazdijuk ugyanis két és félórával azután, hogy a fotó kikerült az internetre, épp a kép hatására döntött úgy, hogy örökbe fogadja őket. A fiatalember a neve elhallgatását kérte, de azt megengedte az állatvédőknek, hogy fotót készítsenek róla újdonsült védenceivel.

A mai napunk hőse kétségtelenül ő.
 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik