Élet-Stílus

Drámai kérdés: döntenie kellett, hány gyereke maradjon életben

Döntés elé állították az anyukát: három koraszülöttet hoz világra vagy két egészséges babát – de akkor a harmadik meghal.

Élete legnehezebb döntését kellett meghoznia az ausztrál Chloe Dunstannek.

A perthi nő hármas ikreket várt, két kisfiúval és egy kislánnyal volt várandós; utóbbi azonban egy komplikáció miatt nem jutott elegendő oxigénhez és tápanyaghoz. Az orvosoknak ezért fel kellett tenniük a fájdalmas kérdést az anyukának: megszüli a gyerekeket 28. hétre, mindhármuk életét kockáztatva, de a lány életét talán megmentve; vagy úgy dönt, hogy ne avatkozzanak be, és a két fiú időben, egészségesen jön világra, a kislány azonban meghal.

Chloe és párja, Rohan úgy döntött: adnak egy esélyt a kislánynak. A nő a Daily Mailnek elmondta: tudja, hogy élete végéig kínozni fogja a tudat, hogy megnehezítette a gyermekek életének kezdetét, de még rosszabb lett volna együtt élnie azzal, hogy a lányt hagyta meghalni.

Végül július 3-án megszületett a három baba: Pearl, a kislány mindössze 690 grammal; a két kisfiú, Henry és Rufus 1370, illetve 1200 grammot nyomott.


A kép forrása: facebook.com/chloe.dunstan.7

A fiúk talán szeptemberben elhagyhatják a kórházat, de Pearlnek rengeteg problémával kell megküzdenie: tüdővérzése és májproblémája is volt, lélegeztető gépre kellett kapcsolni, és antibiotikum-kúra, valamint vérátömlesztés is vár rá. A családnak már 4500 dollárt gyűjtöttek egy közösségi adakozást támogató site-on.

Chloenak és Rohannek egyébként három gyermeke volt (egy 3, egy 2 és egy 1 éves), és még egyet szerettek volna; ehelyett azonban megduplázták a létszámot.


A kép forrása: facebook.com/chloe.dunstan.7

Ajánlott videó

Olvasói sztorik