Jeanette Suros élete egyik legszörnyűbb pillanatáról ma már felszabadulva beszél. De azt is hozzáteszi, ahhoz, hogy erre képes legyen hét évnek kellett eltelnie. “Évekig képtelen voltam feldolgozni azt, amin keresztülmentem. Inkább hallgattam róla, és elnyomtam, hogy ne kelljen szembesülnöm azzal, amit magammal és a szeretteimmel műveltem” – mondja, majd hozzáteszi, aznap csak a szülei gyors reakciójának és a szerencsének köszönhette, hogy nem halt meg.
Képek forrása: mirror.co.uk
A most 24 éves fiatal nő a Mirror című brit lapnak beszélt először arról a kálváriáról, amin önmagával harcolva keresztülment. “A dolog tízéves koromban kezdődött. Egyik napról a másikra felhagytam az evéssel, mert láthatatlan szerettem volna lenni” – meséli, majd hozzáteszi, noha anorexiája az idő előrehaladtával egyre súlyosabb méreteket öltött, a betegségét sikeresen titkolta a szülei elől. “Szinte folyamatosan mozgásban voltam: hol balettórán, hol edzésen, hol a barátokkal. A szüleimet megkértem, hogy ne csomagoljanak nekem ételt, mert mindenhol adnak. Persze hazudtam.”
Miközben a teste szinte folyamatosan éhezett, Jeanette megszállottjává vált az edzéseknek. “Volt, hogy egész éjszaka edzettem, gyakran napközben is” – mondja, majd hozzáteszi, akkor is épp edzett, mikor a szívinfarktusát kapta. “Hirtelen rettenetes fájdalmat éreztem a mellkasomban, összeestem. A szüleim szerencsére a közelben voltak, és hallották a segítségkérésemet, így gyorsan kórházba kerültem.”
A 17 éves lányt hetekig ápolták kórházban, de mint mondja, ekkor még nem érezte úgy, hogy kész legyőzni megszállottságát. “A következő években ki-bejártam a kórházakba, a különböző, anorexiásokkal foglalkozó intézményekbe. Végül az unokaöcsém segített át a legnehezebb időszakon: épp vigyáztam rá, mikor rádöbbentem, egy olyan kisgyereknek, mint ő, én vagyok a példa. Nem tehettem meg, hogy végignézze, ahogy tönkreteszem magam.”
Jeanette ezután végigcsinálta a terápiát, és ma már azt mondja, meggyógyult. “Bízom abban, hogy a történetem másokat is arra inspirál majd, hogy felismerjék, az életük fontosabb mint néhány hülye kiló.”
