Élet-Stílus

Még alvás közben sem tudja becsukni a szemét egy elrontott műtét miatt

A 47 éves nő most attól tart, el fogja veszíteni a látását a három éve történt beavatkozás miatt.

Dawn Knight nagy reményekkel vágott bele még 2012 végén egy szemhéjplasztikai műtétbe, amitől azt várta, gyors fogyása után magabiztosabbá fogja tenni, de a beavatkozás végül „tönkretette az életem” – mondta el az egykori szépségszalon-tulajdonos a Daily Mailnek. A most 47 éves nő egy birminghami klinikán végezte el a műtét egy olasz orvos, aki csak ezért az operációért repült Nagy-Britanniába, egy brit cég közvetítésével.

Knight elmondta: már közvetlenül a műtét után tudta, hogy valami nagyon nem stimmel, miután folyamatosan könnyezett és nagyon rosszul aludt. Olasz orvosa, Arnaldo Paganelli azonban azzal a szöveggel küldte haza, hogy ez teljesen normális reakció és minden rendbe fog jönni. Nem így történt.

„Egyik nap a gyerekeim azzal jöttek be hozzám, hogy nagyon ijesztő, hogy nyitott szemmel alszom” – mondta el a nő, aki ezután azonnal elment a szemészéhez, aki megerősítette, azért érzi rosszul magát, mert nem tudja rendesen becsukni a szemét. Az olasz orvos azonban újra kijelentette: nincsen semmi baja. Később több szakorvos is megállapította, hogy Paganelli elrontotta a szemhéjplasztikai műtétet. Egészen pontosan túl sok bőrt távolított el az alsó szemhéjairól.

Knight most attól tart, hogy el fogja veszíteni a látását. A nőnek kétóránként kell műkönnyet csepegtetni a szemébe, hogy csökkentse a fájdalmat, alváshoz pedig kenőcsöt kell kennie a szemére, ami miatt nem lát, amíg reggel le nem mossa. Ráadásul az alváshoz bal szemén még külön le is kell ragasztania a szemhéját, hogy megakadályozza a további sérülések kialakulását. Jobb szemén pedig tályog alakult ki, annak köszönhetően, hogy nem tud rendesen pislogni – mondta el a nő a Mailnek.

A nő helyzetét jogi problémák is nehezítik, ugyanis Paganelli és az őt kiközvetítő brit cég nem akarja felvállalni, hogy helyrehozzák a problémát. A The Hospital Group nevű cég az olasz sebészre mutogat, aki viszont közölte, hogy csődbe ment, biztosítása pedig nincsen és nem tud tenni semmit az érdekében. A Mail cikke szerint Knightnak nincsen esélye semmilyen jogi lépésre a céggel és az olasz sebésszel szemben. Az esete viszont felkeltette a politikusok figyelmét, és parlamenti képviselője most a brit egészségügyi minisztérium elé akarja vinni az ügyet. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik