Élet-Stílus

Megdöbbentő véletlenek, amiktől fel fog állni a hátán a szőr

Fran selak (Array)
Fran selak (Array)

Elgondolkodtató esetek valószerűtlen egybeesésekkel, amiket olvasva csak annyit tud majd mondani ámuldozva: „Ennek mekkora az esélye?” 

A kérdésre a válasz pedig az, hogy meglepően nagy, még akkor is, ha ezt képtelenek vagyunk elsőre elfogadni. Véletlenek ugyanis folyamatosan történnek és nagyon is léteznek – bármennyire is szeretünk valami felsőbb hatalmat látni a dolgok mögé, és azt gondolni, minden okkal történik. Mert bár lehet, annak az esélye, hogy egy bizonyos emberrel valami rendkívül ritka esemény megtörténik nagyon kicsi, az igazán nagy számok törvénye alapján bármilyen valószínűtlen is egy esemény, egy idő után valakivel valahol szinte teljesen biztosan meg fog történni. Amikor pedig megtörténik, arra mindenki emlékezni fog. Mint az amerikai vadőrre, akibe hétszer is belecsapott a villám, és túlélte.

Az emberi villámhárító – a világ legpechesebb ember?

Az 1983-ban elhunyt Roy Sullivan mindenki másnál többet tudott arról, milyen, amikor villám csap az emberbe, ugyanis nem kevesebb, mint hét alkalommal volt „szerencséje” megtapasztalnia az élményt, és ezzel még a Guinness Rekordok Könyvébe is belekerült. A virginiai Shenandoah nemzeti parkban 36 éven át vadőrként dolgozó férfi első alkalommal 1942-ben szenvedett villámcsapást, amikor kiszaladt egy tűzfigyelő toronyból. Utána évekig semmi sem történt, majd begyorsultak az események.

1969-ben egy hegyi úton autózott, amikor a nyitott ablakon keresztül átment egy villám az utastéren, miután egy út menti fába csapódott. Egy évvel később a háza udvarán ment a levélszekrényhez, amikor a harmadik csapás érte. Két évvel később a haja is kigyulladt, amikor egy vadőrállomáson a negyedik villám belécsapott. Az ötödik neki címzett villámig megint csak egy évet kellett várni. Akkor az autója mellett állt, amikor belécsapott, újra felgyújtva a haját. Ráadásul abban az időben az az egyetlen egy villámcsapás történt a környéken. Újabb egy év, és még egy villámcsapás, ezúttal egy táborhelyen. Végül az utolsó villámcsapás 1977-ben érte, horgászás közben.

Hogy ennek mekkora az esélye? Nem sok, de jóval több, mint elsőre gondolná az ember, tekintve, hogy munkája miatt folyamatosan a szabad ég alatt töltötte napjait egy olyan területen, ahol sűrűn előfordulnak villámlásokkal együtt járó viharok, és ahol negyven év alatt több mint háromszáz embert ért villámcsapás. De vajon mekkora az esélye annak, hogy valaki túlél repülőszerencsétlenséget, vonat- busz és autóbaleseteket, gázolást – majd nyer a lottón

A világ legszerencsésebb embere

Attól függően, hogy honnan nézzük, Frane Selak a horvát zenetanár a világ egyik legszerencsétlenebb embere. Vagy épp a legszerencsésebb. 1962 óta ugyanis legalább hatszor cselezte ki a halált. Az első alkalommal akkor, amikor kisiklott a vonat, amin Szarajevóból Dubrovnikba utazott, egyenesen bele egy jeges folyóba. Egy évvel később egy kisrepülőből zuhant ki a kinyílt ajtón keresztül és egy szénabálán landolt, míg a gép a földbe csapódott, 19 embert ölve meg. És ez csak a kezdet volt.

1966-ban folyóba csúszott a busz, amin utazott, de sikerült partra úsznia. Négy évvel később kigyulladt az autója, és még azelőtt sikerült kimenekülnie, hogy felrobbant. 1973-ban egy újabb autótüzet élt túl, 1995-ben pedig egy autóbusz gázolta el, de megúszta könnyebb sérülésekkel. 1996-ban pedig egy helyi szerpentinen lökte autóját szakadékba egy teherautó, de a járműből kiugorva megúszta az esetet.

Hogy a történet kerek legyen, 2003-ban az akkor 72 éves Frane megvette élete első lottószelvényét, és bármilyen hihetetlen, megnyerte a főnyereményt. Persze nem minden véletlen ennyire extrém, de az nem jelenti azt, hogy kevésbé megdöbbentőek. Mint annak az ikerpárnak az esete, akik rémisztően hasonló módon haltak meg, szinte egyszerre. 

Az egypetéjű ikrek, akik halálukban is hasonlítottak egymásra

A finn testvérek hetvenéves korukban alig két óra eltéréssel haltak meg a Finnország közepén található Raahe városában, 2002 márciusában. Az első baleset reggel fél tízkor történt, amikor az egyik iker kerékpárral át akart menni egy úton, de a hóesésben egy teherautó elé gurult, ami halálra gázolta. Alig több mint két órával később egy újabb biciklist gázolt el egy teherautó ugyanazon az úton, egy kilométerre az első baleset helyszínétől. Mint kiderült, az áldozat a másik ikertestvér volt.

„A hátamon is felállt a szőr, amikor meghallottam, hogy egypetéjű ikrek volt. Arra gondoltam, talán valaki föntről intézte így” – mondta el egy helyi rendőrtiszt a BBC-nek. A rendőrség szerint a második áldozat nem tudhatta, hogy testvére meghalt, mert még nem értesítették az esetről a rokonokat, ami kizárja az öngyilkosság lehetőségét. De nem ők az egyetlen testvérpár, akik kísértetiesen hasonló halált haltak

A taxis, aki két testvért is halálra gázolt

„Hihetetlen véletlen egybeesés halálos közúti balesetekben” – írta címlapján 1975-ben a bermudai Royal Gazette, amikor egy elgázolt robogós haláláról számoltak be. A 17 éves Erskine Ebbin július 18-án halt meg, miután robogójával összeütközött egy taxissal. Szinte majdnem pontosan egy évvel korábban, 1974. július 30-án bátyja, Neville ugyanazon az úton lelte a halálát, miután ugyanazon a robogón összeütközött ugyanazzal a taxival, amit ugyanaz a sofőr, Willard Manders vezetett. És ez még nem a vége. Apjuk a lapnak azt állította, hogy még a taxi utasa is ugyanaz az ember volt, mindkét fia halálakor. 

Bár a halállal végződő véletlenek mindig nagyobb figyelmet kapnak, és jellemzően sokkal jobban elterjednek, egy rövid keresés után több „ártatlan” történetet lehet találni, amik nem kevésbé dermesztőek. Mint Anthony Hopkins esete egy talált könyvvel.

A színészóriás és neki szánt „Lány a Petrovka utcából”

Amikor Hopkins elvállt egy szerepet George Feifer egyik könyvének megfilmesítésében, gondolta, megveszi a könyvet, hogy felkészüljön a szerepre. Azonban hiába nézett végig több londoni könyvesboltot is, egyikben sem találta meg a „Lány a Petrovka utcából” című művet. Éppen csalódottan tartott hazafelé, amikor egy vasútállomáson váratlanul pont a könyv egyik példányát találta meg az egyik padon, magára hagyva. Már ez is furcsa véletlen lenne, de a történet még nem ért véget.

Amikor a forgatáson Hopkins találkozott Feiferrel, az író elárulta, hogy neki nincsen egyetlen példánya sem a könyvéből, mert a sajátját kölcsönadta egyik barátjának, aki Londonban elveszítette. Valószínűleg már tudják, hogy mi lesz a vége. Igen. A könyv, amit Hopkins véletlenül megtalált egy londoni állomás padján nem volt más, mint Feiferrel elveszett kötete, benne az író jegyzeteivel.

A fenti példák csak egy kis töredéke annak a meglepően sok hihetetlen véletlen egybeeséseknek, amik csak az elmúlt kétszáz évben történtek. A listát még folytathatnák rengeteg történettel. Mint a férfival, aki kétszer is megmentett a haláltól egy kisgyereket, aki kétszer is kizuhant lakása ablakából, mindkétszer pont akkor, amikor a postásként dolgozó férfi arra járt. Vagy megemlíthetnénk a nőt, aki pont egy olyan repülőgépen kapott szívrohamot, amin 15 kardiológus is utazott. Esetleg Lorraine és Levinia Christmas (magyarul: Karácsony) ikertestvéreket, akik Szenteste éppen ajándékot akartak vinni egymásnak, amikor autóikkal összeütköztek – és végül abban a kórházban töltötték a karácsonyt, ahol beteg apjuk is feküdt.

Ebből is látszik, egy idő után tényleg minden megtörténhet. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik