Élet-Stílus

Ez a férfi hétszer cselezte ki a halált

A horvát zenetanár elmúlt negyven évben többek között túlélt három autóbalesetet, egy vasúti szerencsétlenséget, és egy repülőgép-katasztrófát.

Attól függően, hogy honnan nézzük, Frane Selak a horvát zenetanár a világ egyik legszerencsétlenebb embere. Vagy épp a legszerencsésebb. 1962 óta ugyanis legalább hatszor cselezte ki a halált, miközben egy sor, meglehetősen bizarr eseményt élt túl.

Az idős férfi kálváriája 1962-ben, egy hideg téli éjszakán kezdődött, amikor a vonat, amivel Szarajevóból hazafelé utazott váratlanul kisiklott, és a közeli szakadékba zuhant. Miközben az utasok jelentős része belehalt a zuhanásba, vagy belefulladt a fagyos tóba, Frane egy kartöréssel megúszta a katasztrófát, és a partra úszott.

A férfi még épp csak kiheverte a megrázkódtatást, amikor egy évvel később egy repülőgép-szerencsétlenséget élt túl egy véletlennek köszönhetően. Miközben a kisgép mindkét motorja leállt, és az utastérben csökkeni kezdett a kabinnyomás, kiszakadt a repülő egyik vészkijáratának rosszul rögzített ajtaja. Frane kiesett a repülőgépből és zuhanni kezdett. Szerencséjére egy szénabálába zuhant, és csak kisebb zúzódásokat szenvedett, míg a repülő egy közeli domboldalba csapódott, és felrobbant. A katasztrófát senki sem élte túl.

Ezután 1966-ban Frane túlélt egy buszkatasztrófát, majd nem sokkal ezután azt is sérülés nélkül átvészelte, hogy autójának felrobbant a motorja. Kétszer is. Ezt követően akkor került ismét veszélybe az élete, amikor a történtek ellenére ismét autóba ült, és egy hegyi szerpentinen, egy figyelmetlen kamionsofőr miatt a szakadékba zuhant.

Hogy a történet kerek legyen, 2003-ban az akkor 72 éves Frane megvette élete első lottószelvényét, és bármilyen hihetetlen, megnyerte a főnyereményt. Akciófilmbe illő életéről most egy animációs film is készült, íme:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik