Hajni, te dühös vagy! – villant fel a képernyőn a rövid mondat. Dehogy va… kezdtem írni, aztán tényleg dühös lettem, mert a chatablakban megjelent a következő kérdés is: Hol hagytad a humorod?
Lecsúszott a seggembe, morogtam magamban miközben becsuktam a laptopot. Főztem egy kávét, és azon gondolkodtam, Klisé- és Közhelyországban valamint Álomország Tengerpartján miért gondolja százból száz facebook felhasználó, hogy minden helyzetet humorral KELL kezelni? És miért hiszi úgy a barátom is, hogy a humor egy érzelmi állapot? És miért hiszi azt, hogy a düh, ami valóban egy érzelem kiváltható, helyettesíthető a humorral?
Elmondtam neki, hogy kimerültem és rettenetes fizikai fáradtságot élek meg nap mint nap. Az elmúlt három hétben sokat dolgoztam, úgy döntöttünk ugyanis, szakemberek helyett magunk oldunk meg itthon egy kisebb felújítást. Hatalmas felfordulás volt, spaklival, gletteléssel, festéssel. Széjjelség, rumli, por és ami igazán embert próbáló: ugyanabban a kecóban éljük az életünk, amit részben szétvertünk. Elfáradtam, jó lenne már, ha rend és tisztaság venne körül. És most, ezekben a pillanatokban úgy gondolom, többé nem akarok így felújítani, mert embert próbáló, idegőrlő, fárasztó és sokkal több időnket elrabolja, mint amennyi pénzt megspórolunk vele.
Mihez kellene most nekem humor? Attól elillan a fáradtság? Helyükre kerülnek a tányérok? Elszáll a mindent beterítő finom por?
Humor, az kell. Hogyne. Mindenhez. Az élet sója a humor, nyilván. Főleg egy olyan országban, ahol a társadalom tagjai egy seprűnyéllel a fenekükben élik mindennapjaikat, mégis foggal-körömmel ragaszkodnak a humorhoz. De legalábbis valamihez, amiről azt hiszik, hogy az a humor.
A humor átszövi életünket és életünk szereplőit. Itt van mindjárt a férfi. A férfi, úgy értem, aki Igazi Férfi, az nincs humor nélkül, még akkor se, ha pont egy fokkal szebb az ördögnél és pont százegy kiló, szóval nem is karácsonyfadísz. Egy férfinek kérem legyen humora. Az olyan fontos, hogy a társkereső oldalak „igények” rovatába is fel kell tüntetni. Aztán itt a feleség. Hogy tudjuk humorral kezelni az olyan dolgokat, mint a fél pár zoknik eltűnése a mosógépből és a napjában harmincszor elhangzó Hol van a…? kezdetű mondatokat és a “jaj, drágám, tudod, hogy olyan rossz ajándékozó vagyok”, illetve a “múltkor még azt mondtad, akarsz ilyen serpenyőt” kijelentéseket is. Anyaként már annyira humorosnak kell lennünk, hogy attól kell félnünk, a sok humor elönti az agyunkat. És kezeljük humorral a válást, a diagnózist, mely szerint rosszindulatú, kezeljük humorral a pénztelenséget, hogy nem kapunk munkát, hogy egyedül vagyunk negyvennégy évesen és se szerelmünk, se férjünk, se gyerekünk, és humorizáljunk az életközepi válságon meg a klimaxon meg az öregedésen. Kezeljük humorral, hogy az ország nagy része mélyszegénységben él, gyermekek éheznek, csak Urambátyámék urizálnak és zsírosodnak, meg akarnak egy kis diktatúrát, hogy a magyar írók megtanulják a magyarok Istenét. Kezeljük humorral az elmebetegeket, akik iyeneket mondanak, vannak ilyen viccek is ápoltakról, hahaha.
Csakhogy a humorral kezelés nem azt jelenti, hogy riherésszünk-heherésszünk komoly problémákon, súlyos gondokon, az életet nehezítő helyzeteken. A humor nem azt jelenti, hogy a nőiségemből, az anyaságomból, a férjezettségemből, a férj nélküliségemből viccet csinálok, sztorizok róla, karikatúrát gyártok, és milyen jó együtt röhögni kínunkban. Az elleplező heherészés nem megoldás, nem oldja meg sem a helyzetet, sem a problémát, csupán elkendőzi. Amit ezekben az esetekben humornak nevezünk, az nem más, mint a szőnyeg, amivel letakarjuk a nappali közepén bűzölgő kakakupacot.
Ha a társadalom tagjai – tudják, a seprűnyelesek – úgy vélik, hogy nincs humorunk, akkor kíméletlenül megkapjuk a megkeseredett fapicsa minősítést. Nőktől is. Férfiak is megkapják (nőktől is), ritkábban, hisz köztük sokkal több a komoly tudósember, gondolom, az ő esetükben valami hasonlót jelenthet a hülyefasz. Mert akinek nincs humora, azaz seprűnyelesék definíciója szerint aki nem elégszik meg a felszínnel, hanem meg akarja érteni, mik az életében a visszatérők, ugyanazok a folyók, megvizsgálni az okot és az okozatot, tetteket és következményeit, fel akarja tárni az összefüggéseket, ezért egy-egy problémát nevén nevez, felboncol, elemez, összeilleszti a mozaikokat, urambocsá’ ezt az egészet komolyan veszi, az hülye fapicsa és hülyefasz. Aki szakemberhez fordul, az meg dilis, azokra külön ne is vesztegessünk szót.
Kezeljük humorral. Milyen igaz. Sokkal egyszerűbb vállat rándítani. Sokkal egyszerűbb gyereknek maradni, a cukorkára gondolni és az olyan, mintha már a miénk is lenne! Sokkal egyszerűbb nevetni, majd nem sokkal később felrobbanni, aztán gyorsan összeszedegetni a darabkáinkat és újra nevetni, hiszen humor az egész világ. Röhögni és legyinteni: áhh, nőből vagyok! Röhögni, mert tiszta Bridzsit, úristen! Röhögni, mert tiszta Kerri, úristen! Kezeljük humorral, hiszen úgysem tudjuk felsorolni az alapérzelmeket sem, nemhogy különbséget tudnánk tenni a kétségbeesettség és a magány között. Kezeljük humorral, akkor nem is olyan nagy a baj, akkor nem kell komolyan venni. akkor megnyugszik a kis lelkünk, hogy hát más is csak röhög rajta, akkor mégse vagyunk olyan gázosak, de akkor miért kell még négy nervenpflege, hogy el tudjak aludni és ne kattogjon az agyam egyfolytában?
Fogjuk fel humorosan, mert csak így lehet túlélni. Túlélni. De én nem túlélni, hanem élni akarok. Túlélésre békében az játszik, aki nem is él igazán. Aki nem csak túlélni, hanem megúszni is akar. Meg lehet, akár az egész életet meg lehet úszni különösebb kitérők, vargakanyarok, botlások nélkül, nagy szenvedélyek, heves érzelmek nélkül, láttunk már ilyet, én most is látok, nem is kell messzire néznem. Meg lehet csinálni, hogyne. Csak akkor ne ragasszuk ki Teréz anyától az Élet himnuszát a monitor szélére, meg hogy a lájf iz egy nagy szív, mert szeretni meg az életet élni pont azok tudják, akik bele mernek állni a fősodrásba és nem a partról dobálják a szív alakú kavicsokat miközben elképzelik, milyen lehet a víz, meg a folyó.
Hát biztos roppant humoros.
