Élet-Stílus

Bíróság dönt arról, hogy fontos-e a szex 50 év felett

Orvosi műhiba tette tönkre egy portugál nő nemi életét. Bicskanyitogató ítélet született az ügyében, de nem hagyta annyiban.

Különös ügyben kell döntenie az Emberi Jogok Európai Bíróságának: egy hetven éves portugál nő ügyében arra keresik a választ, hogy fontos-e a szex az 50 év feletti nők számára.

A nő húsz évvel ezelőtt, ötvenéves korában orvosi műhiba áldozata lett: egy beavatkozás során átvágtak egy ideget, ami számos negatív következménnyel járt, köztük azzal, hogy a nő nem volt többé képes élvezni a szexet. Csakhogy addig aktív nemi életet élt, férje viszont a műhiba után más nőkkel állt össze, ami még jobban tönkretette az életét. Szintén a műhiba miatt egy idő után pelenka viselésére kényszerült, ami ügyvédje szerint emberi méltóságában alázza meg.

Két évtizednyi jogi harc után 2014-ben egy lisszaboni bíróság 172 ezer euró kártérítést ítélt meg a nőnek. A kórház fellebbezett, a felső bíróság pedig 111 ezer euróra szállította le a kártérítés összegét – sokak szerint bicskanyitogató indoklással. A bíró ugyanis a következőket jelentette ki: „Ne feledjük, hogy a felperes már ötven év felett volt a műtét idején és két gyermeke volt. Vagyis olyan korban járt, amikor a szexualitás szerepe már nem olyan fontos, mint a fiataloknál.”

Az ügy az Emberi Jogok Európai Bíróságán folytatódik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik