Csak orvosilag indokolt esetben lenne szabad császármetszést alkalmazni – figyelmeztetett a WHO, amely arra mutatott rá, hogy „járványszerűvé” vált az eljárás alkalmazása. Az Egészségügyi Világszervezet szakértője azzal magyarázta a császármetszés terjedését, hogy ez kényelmesebb az orvosoknak, ugyanis előre be lehet ütemezni a szüléseket.
Egyes országokban valóságos kultusza van a császármetszésnek, Brazíliában a gyerekek alig fele születik természetes úton, itt a legnagyobb ennek az eljárásnak az aránya. Európában és Amerikában 23, valamint 35,6 százalék a császármetszések aránya, Afrikában viszont csak 3,8 százalék.
A szervezet korábban is sok esetben fogalmazott meg ajánlást arra vonatkozóan, hogy a császármetszések aránya ne haladja meg a 10-15 százalékot, mert a magas arány nem jár együtt a szülés közbeni halálozási ráta csökkenésével.