Élet-Stílus

Ötven darab igazgyöngyöt talált vacsorájában

Gyöngyök (gyöngy, )
Gyöngyök (gyöngy, )

Először azt hitte, a fogával van valami baj, de mire az aggódó üzletvezető odaért hozzá, már nevetett.

„Mintha a lottón nyert volna.” Így jellemezte az amerikai Tennessee államban található étterem vezetője az 53 éves Toni Elliot esetét, aki ötven darab igazgyöngyöt talált a neki felszolgált kagylóban. Greg Hargest az ABC Newsnak elmondta: elő szokott fordulni, hogy egy vendég gyöngyre bukkan kagylóvacsorájában, de az nem, hogy ilyen sokra. „Egymás után jöttek elő a szájából, már csak egy lánc hiányzott” – tette hozzá a nő pincére, Eric Horton, a WSMV televíziónak nyilatkozva.

 “Mintha a lottón nyert volna” – ötven darab gyöngyöt talált a kagylóvacsorájában
Fotó:Greg Hargest/Puckett’s Boat House 

Hargest elmondta: a pincér értesítette, hogy Elliot ráharapott valamire a kagylóban, és a fogát fájlalja, de amikor aggódva odaért az asztalhoz, a nő már rájött arra mi történt, és nevetve közölte vele, hogy egy gyöngyöt talált a szájában. Majd egymás után jöttek elő a szájából a gyöngyök, és még a kagylóban is talált pár darabot.

A gyöngyöket az étterem végül egy pohárba rakva adta oda a nőnek. „Az ő kagylója volt, így a gyöngyök is az övé” – mondta el Hergest. 

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik