Míg az interneten hétről hétre megbízhatóan felfedezi valaki a rák ellenszerét az ananászban, a C-vitaminban, vagy épp egy ritka csodagombában, addig a valódi orvosok látszólag (!) hiába próbálkoznak ezzel.
Pedig hosszú évtizedek óta futnak versenyt az idővel, hogy találjanak végre egy igazán hatékony gyógymódot a betegség ellen, ami a világ egy jelentős részén már most is vezeti a halálozási okok listáját. Tény, hogy a rákgyógyításra ott a sugár- és kemoterápia, sőt a műtét is reményt jelenthet a ma betegeinek, de az is tény, hogy ezek, az esetek egy jelentős részében legfeljebb néhány plusz hónapot, esetleg évet jelentenek teljes gyógyulást nem.
Ma még nem tudjuk, lesz-e valaha rákgyógyszer. Ahogy azt sem, hogy végül mi jelenti majd a megoldást. Intelligens, a rákos sejtek elpusztítására programozott nanorobotok? Egy egyszerű injekció? És ha azt mondanám, hogy a vírusok? Miért ne lehetne ellenszer az olyan mikroorganizmusokból, mint mondjuk a milliókat megnyomorító polio, vagy a még most is aktív kanyaró, amiket úgy nem mellesleg, évtizedek óta próbálunk eltörölni a Föld színéről.
Fotók: Thinkstock
Programozott gyilkosok
Tűnjön bármilyen őrültségnek is elsőre, az onkolitikus viroterápia éppen ilyesmivel foglalkozik. Vagyis, a mikroszkópikus közellenségeinkből csinál potenciális hősöket, a modern géntechnika segítségével. Ez azt jelenti, hogy a vad vírusokat – amilyen a kanyaró, a polio, de mondhatnánk épp a herpeszt is – biotechnológiai eljárásokkal úgy alakítják át, hogy a vírus végül csak a tumorsejteket károsítsa, az egészséges sejteket ne.
A módszerrel tökéletes kis gyilkológépeket hoznak létre, melyek a rákos sejtekbe jutva azonnal szaporodni kezdenek, majd mikor a gazdasejtet elpusztítva kiszabadulnak, a következő rákos sejtet veszik célba. Gyakorlatilag belülről falják fel a tumort.
Már száz évvel ezelőtt is tudták az orvosok…
…hogy bizonyos vad vírusokkal javulást idézhetnek elő a rákos betegek állapotában. Az akkori orvosok megfigyelték, hogy azok a daganatos betegek, akik a betegségüktől függetlenül valamilyen vírussal – náthával, influenzával, esetleg más, agresszívabb vírussal – fertőződtek, vagy oltást kaptak, egy ideig jobban érezték magukat.
Az első viroterápiásnak nevezhető kísérlet is a huszadik század elejére, egész pontosan 1912-re tehető. Ebben az évben egy olasz nőgyógyász figyelte meg, hogy előrehaladott méhnyakrákban szenvedő betegei, javulást mutatnak, ha gyengített veszettség vírussal injekciózza be őket.
A viroterápia ennek ellenére csak az 1960-as, 70-es években vált igazán kutatott területté. Ígéretes kísérletsorozatok indultak, melyek során polio-, Coxsackie-, a közönséges náthát is okozó adeno- és herpeszvírusokat használtak fel a rákos sejtek pusztítására. Csakhogy, a reményt keltő eredmények ellenére, a viroterápia alig néhány évvel később a feledés homályába merült.
Ennek oka egyrészt a sugár- és kemoterápia megjelenése volt, másrészt az, hogy az akkori orvostudománynak megoldhatatlan problémát jelentett a vírusok, és a rák ellen beinjekciózott vírusokat elpusztító immunrendszer kontrollálása.
Immunterápia + viroterápia = siker?
A modern orvostudomány végül csak évtizedekkel később, az ezredforduló végén vette újra elő a rákgyilkos vírusok kérdését, miután belátták, hogy a sugár- és kemoterápia nem mindig váltja be a hozzájuk fűzött reményeket. Ám hiába az űrtechnika, az orvosoknak sokáig így is gondot jelentett az, hogy a szervezetbe fecskendezett vírusokat az immunrendszer előbb elpusztította, mintsem azok megkezdhették volna aknamunkájukat a tumor ellen.
Az orvostudomány ma már képes arra, hogy úgy módosítsa, vagy ha tetszik, szabja személyre az onkolitikus, vagy más néven daganatoldó vírusok genomját, hogy azokat a humán immunrendszer már ne ismerje fel.
Néhány évvel ezelőtt éppen ezt csinálta a londoni Queen Mary University kutatócsoportja is, akiknek géntechnika segítségével sikerült az interleukin-10 nevű génnel kiegészíteni Vaccinia nevű onkolitikus vírusukat. Az eredményeikről hosszú cikkében a Clinical Cancer Research című szaklap számolt be, melyből kiderült, az eredmény azért különösen fontos, mert az IL-10-es gén segítségével a vírus olyan proteint bocsáthat ki, mely gyakorlatilag észrevétlenné teszi a gazdatest immunrendszere számára.
És, hogy ez mennyire nem mindegy, azt nagyon jól mutatják a génmódosított Vaccinia eredményei. Ellentétben a hagyományos vírussal kezelt egerekkel, akiknek mindössze 42,8 százaléka vált rákmentessé a kezelés után, az IL-10-es vakcinával kezelt egerek esetében ez az arány 87,5 százalékra ugrott. És ez még nem minden: a génmódosított vakcina növelte a túlélési időt is, ami a korábbi 69,7 napról közel kétszeresére, 138,5 napra nőtt.
“Az eredményeink valóban izgalmasak, de még számtalan megválaszolatlan kérdésünk van. Például hogy, hogyan lehetséges, hogy az IL-10 megakadályozza, hogy a befecskendezett vírust megtalálja az immunrendszer, de emellett segít legyőzni a rákos sejteket is? Ez olyasvalami, amit jelen pillanatban is vizsgálunk. Ha megértjük a gén működési elvét, talán elkezdhetjük a klinikai kísérleteket” – mondta dr. Yaohe Wang, a kutatócsoport feje, aki módszerével hasnyálmirigyrákos betegek túlélési esélyeit szeretné növelni.
Csoda és gyógyulás a Duke Egyetemen?
A viroterápia nem csak Nagy-Britanniában, hanem az Egyesült Államokban is adott már okot bizakodásra. A Duke Egyetemen hosszú évek óta végzik azt a humán kísérletsorozatot, mely során az agydaganatban (glioblasztómában) szenvedő betegeket a gyermekbénulás-járványt előidéző polio-vírussal kezelik. Az ígéretes polio-kísérletről a közelmúltban a CBS csatorna “60 minutes” című műsora számolt be, melynek készítői 10 hónapon keresztül követték nyomon az egyik kísérleti alany, Nancy Justice állapotát.
Az 58 éves, kétgyermekes amerikai nő, 2012-ben tudta meg, hogy fejfájásait egy rosszindulatú agydaganat, a glioblasztóma okozza. A diagnózist követően késlekedés nélkül megkapta a sugár- és kemoterápiát, ám betegsége két és fél évvel később, 2014 nyarán visszatért. Azt mondja, az agresszív daganat ellen, ami hetente akár kétszeresére is nőhet, agresszív megoldást keresett, ezért jelentkezett a Duke Egyetem kísérleti programjába. A kezelés hatására a tumor átmenetileg nőtt ugyan, de a legfrissebb MRI-tesztek szerint, mostanra belülről esik szét.
Ő a tizenhetedik beteg, akit a Henry Friedman neuro-onkológus professzor vezette csoport a különleges módszerrel kezel: egy fél teáskanál, genetikailag módosított polio-vírust fecskendeznek az érintett területre, ami megalkotója, dr. Matthias Gromeier szerint, laborkörülmények között nem csak agy-, de tüdő-, mell-, prosztata és gyomorrákok ellen is bíztató eredményeket produkál. Mivel a klinikai kísérletek a tesztelésnek még csak az első fázisában járnak, Henry Friedman professzor türelemre inti azokat, akik hosszú távú következtetéseket szeretnének levonni, bár azt ő is elismeri, az eddig elért eredmények valóban figyelemre méltók.
Noha a Duke Egyetem kísérletében résztvevő 22 ember közül 11-en meghaltak ugyan (ők nagyobb dózisban kapták a vírust és a túlzott immunválasz miatt romlott az állapotuk), a többiek állapota viszont javul. Ahogy a CBS műsorából kiderült, a túlélők közül négyen, már több mint hat hónapja, hogy megkapták a polio-kezelést, a két legelső kísérleti alany, Stephanie Lipscomb és dr. Fritz Anderson ráadásul évek óta tünetmentes.
A kutatásvezető szerint ez jelentős előrelépés, pláne, ha tudjuk azt is, hogy a glioblasztóma egy olyan agresszív daganattípus, ahol az átlagos túlélés legfeljebb néhány hónap. Azt mondja, a viroterápia az egyik legígéretesebb rák elleni kezelési mód, amivel több mint harminc éves pályafutása során találkozott, ennek ellenére úgy véli, csodát, vagy épp gyógymódot kiáltani egyelőre még nagyon korai lenne.
