Élet-Stílus

Egykori betege mentette meg a gyerekorvos életét

tuzolto(960x640).jpg (tűzoltó, )
tuzolto(960x640).jpg (tűzoltó, )

Az idős férfi 34 évvel ezelőtt mindent megtett, hogy megmentse egy koraszülött baba életét. Miután felnőtt, a fiú viszonozta a szívességet.

Négy évvel azután, hogy egy súlyos autóbaleset miatt újra találkoztak, az elválaszthatatlan orvos-beteg páros a napokban közösen vett részt egy olyan jótékonysági eseményen, ahol daganatos beteg gyermekek javára gyűjtöttek. A két férfi, akik a jó cél érdekében még a hajától is hajlandó volt megszabadulni, a rendezvényen mesélt arról a különleges kötelékről, ami ősszefűzi őket.

Ahogy azt a KTLA tudósításából kiderült, dr. Michael Shannon és Chris Trokey 34 évvel ezelőtt, Christ születésekor taállkozott először. A most tűzoltóként dolgozó életerős fiatalember jóval a szülés kiírt időpontja előtt jött világra, és mindössze másfél kilót nyomott. “Napokig élet és halál között lebegett” – emlékezett vissza dr. Shannon, aki a kisfiú születését követően minden tőle telhetőt megtett, hogy életben tartsa őt és szerencsére sikerrel járt.


Kép forrása: KTLA

Az idős gyerekorvos elárulta, álmában se gondolta volna, hogy évekkel később újra találkozik majd betegével, arra meg aztán végképp nem, hogy épp ő lesz majd az, aki megmenti az életét. Pedig így történt, amikor 30 évvel később az orvos súlyos autóbalesetet szenvedett. Dr. Shannon épp hazafelé tartott, mikor terepjárójába oldalról belehajtott egy másik autó, és kigyulladt.

Az orvos legnagyobb szerencséjéra a tűzoltók szinte azonnal a helyszínre értek, így Chris Trokey is, aki akkor már évek óta dolgozott rohammentősként a helyi tűzoltóság kötelékében. Kollégáival percek alatt kiszabadították dr. Shannont, de Trokey csak sokkal később, a kórházba menet tudta meg, kinek az életét mentette meg.

“Hihetetlen érzés látni, hogy az egyik betegem felnőtt, de az még elképesztőbb, hogy épp akkor tér vissza az életembe, mikor a legnagyobb szükségem van rá” – nyilatkozta az orvos, aki elárulta azt is, hogy ő a gyerekorvosa Chris alig egyéves kisfiának is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik