tanti (tanti)
Élet-Stílus

Új magyar étterem kapott Michelin-csillagot

A Costes, az Onyx és a Borkonyha után a budai Tanti is bekerült a gasztronómiai elitklubba.

Budapesten a Tanti megkapta első Michelin-csillagát – derül ki a Michelin keddi közleményéből. Mint írják, a szerkesztő, Rebecca Burr a nagyszerű konyhát és az kulináris művészet egyszerűségét emelte ki. „Ez egy stílusos modern étterem, ahol a konyha tiszta, friss ízeket tálal fel, és megmutatja, hogy igazán ért a hozzávalókhoz” – írták.

A 34 Michelin Guide kiadványba egyébként összesen öt budapesti étterem került be, míg Prágából négy, Varsóból pedig három. Az azonban nem derült ki, hogy a korábban értékelt helyek megtartották-e a csillagjaikat, ugyanis csillag nélküli, úgynevezett ajánlott (Bib Gourmand) fokozatot is osztanak.

Forrás: Facebook/Tanti

Mit jelent a csillag?

A Michelin vörös útikalauzát több mint száz éve adta ki először, azt az üzleti stratégiát követve, hogy amíg az emberek kirándulásra használják az autóikat, addig is kopik a gumiabroncsuk. Az információs brosúra a harmincas évektől használ csillagokat az éttermek minősítésére. A Michelin-csillagok odaítélésekor a legfőbb szempont a konyha, amelyhez kapcsolódik a szerviz, a borválaszték és a higiénia is.

Ezek szerint az egy csillag igen jó éttermet jelöl, amely a maga kategóriájában különleges figyelmet érdemel. A két csillag kimagaslóan jó éttermet, válogatott borokkal, amiért érdemes hosszabb kitérőt is tenni. A három csillag már a világ legjobb éttermeinek kitüntetése, amelyek konyhája minden szempontból kifogástalan, borválasztéka pedig igényes, és a hely külön utazást is megér.

A csillagokról főállású tesztelők értékelése alapján születik döntés, akik általában képzett szakácsok, néha autodidakták. Inkognitóban, rotációs rendszerben járnak, szigorú szakmai és erkölcsi szempontokat kell szerződésben vállalniuk, és legendásan megvesztegethetetlenek.

A Michelin-csillag ma világszerte az éttermek fő mércéjévé vált. A nagy séfek is minden évben aggodalommal vagy reménykedve figyelik a legfrissebb kalauzt, hogy nem vesztettek-e vagy esetleg nyertek-e egy csillagot.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.