A fiatal brit lány, Sarah Brautigam négy évvel ezelőttig egy kamasz teljesen átlagos életét élte. “Iskolába jártam, buliztam, és sokat lógtam a barátaimmal. Soha semmilyen egészségügyi problémám nem volt. Sőt! Mivel imádtam kenuzni, és a legnagyobb vágyam az volt, hogy bekerülhessek az olimpiai csapatba, keményen edzettem és odafigyeltem arra is, hogy mit eszek” – mesélte.
Sarah a betegsége előtt egy héten akár hétszer is csónakba ült, ám 2011-ben, az egyik edzésen váratlanul rosszul lett. “Egyik pillanatról a másikra történt, ahogy kiszálltam a csónakból. Egyszer csak azt vettem észre, hogy minden elsötétül…” – emlékszik vissza, majd hozzáteszi, csak jóval később tudta meg, hogy rövid időre még a szíve is leállt.
A rosszullét után hosszú ideig tartó orvosi vizsgálatok következtek, hogy kiderüljön, mi okozta a szívleállását. “Néhány héttel később végül megtudtam, úgynevezett poszturális ortosztatikus tachycardia szindrómában, POTS-ben szenvedek.” A betegség miatt, amit gyakran szorongásos neurózisként diagnosztizálnak félre, hirtelen helyzetváltozáskor (például lefekvéskor, vagy felálláskor) szélsőségesen megemelkedik a pulzusszám és csökken az agy vérellátása.
Kép forrása: rossperry.co.uk
“Az én esetemben a betegség miatt leáll a szívverésem, a vérnyomásom pedig kritikusan alacsony szintre esik” – mondja Sarah, aki a Daily Mailnek elárulta azt is, hogy a diagnózisát követő évben legalább 36-szor nyilvánították orvosai klinikailag hallottnak. “Szerencsére ma már tisztában vagyok azokkal a tünetekkel, melyek előre jelzik a rohamokat: szédülés, hirtelen ólmos fáradtságot érzek, és együltő helyemben képes lennék aludni. Aztán remegni kezdek, majd elsötétül minden.”
Sarah azt mondja, az évek során megtanult együtt élni a betegséggel, és bár olykor nehezére esik, igyekszik odafigyelni arra, hogy még csak véletlenül se váltsa ki a tüneteket. “Minden vágyam az, hogy egyszer profi táncos lehessek, ami egy hozzám hasonló betegnek nagyon kockázatos. Elvégre a mozgás hirtelen helyzetváltoztatással is jár” – mondja, majd hozzáteszi, ennek ellenére rendszeresen jár edzésekre, de csak azokat a mozdulatokat csinálja, melyek nem sodorják veszélybe az életét.
“Mióta táncolok, visszakaptam az életemet. A betegség ezelőtt csak lemondást jelentett a számomra: nem sportolhattam, nem vezethetek, sőt, még munkát se kaphatok a hirtelen rosszullétek miatt, a táncban azonban újra megtaláltam önmagam. Boldogabb, optimistább és erősebb vagyok.”
