Élet-Stílus

A kórházi vécében kapott ágyat a műtétre váró beteg

vécé (vécé, )
vécé (vécé, )

Négy órán át kellett a vécécsésze mellett, a zuhanyzóba rakott matracon feküdnie.

A 36 éves apuka azután ment be az angliai Huddersfieldváros egyik kórházába, hogy a március végére tervezett aranyérműtétjét előbbre hozták, egy üresedésnek köszönhetően. Öröme, hogy az operációt a vártnál hamarabb hajtják rajta végre, azonban hamar megszűnt, miután csak a mosdóban tudták számára ágyat biztosítani – írta a Daily Mirror.

Darren Walters a lapnak elmondta: azután kényszerült négy órán át feküdnie a vécécsésze mellett lefektetett matracon, hogy egy hiba miatt elhalasztották a műtétet, és az osztályon egy szabad ágy sem volt, ahol azt megvárhatta volna. A háromgyermekes apuka helyzetét tovább rontotta, hogy a műtét miatt kapott beöntés miatt folyamatosan használnia kellett a feje mellett lévő vécét – írta a Mirror.

 
Fotó: Darren Walters 

Felesége azt tanácsolta neki, hogy azonnal hagyja ott az őt megalázó helyzetbe hozó kórházat, miután elküldte neki a „szobájáról” készült fényképeket, de ő inkább kivárta a műtétet, mert nem akart újra a sor végére kerülni. Végül az operációt megtartották, de azután sem volt számára szabad ágy. De akkor már nem a vécében, hanem a lábadozóban várta meg, hogy felszabaduljon egy ágy, majd pár órával később haza is engedték.

A férfi a lapnak azt állította, nem a kórház személyzetét hibáztatja az eset miatt, ők – elmondása szerint – remek munkát végeztek, hanem a brit társadalombiztosítót (NHS) érintő kormányzati megszorításokat, ami miatt nem jut elég pénz a kórházaknak.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik