Élet-Stílus

45 feletti férfi? Ez érdekelni fogja!

Az elmúlt időszakban folyamatosan nőtt azoknak a férfiaknak a száma, akik önkezükkel vetettek véget az életüknek: a legnagyobb veszélyben a 45 és 59 év közöttiek vannak.

Hogy mi állhat a szomorú tendencia hátterében, annak most brit kutatók próbálnak a végére járni, egyelőre sajnos kevés sikerrel. A vizsgálati eredményeik mindenesetre azt már most kiderítették, hogy Nagy-Britanniában évente több mint 6000 ember lesz öngyilkos, akik között háromszor annyi a férif, mint a nő. A leginkább veszélyeztetett korosztály azonban a három évvel ezelőtti adatokhoz képest változást mutat: míg 1995 és 2012 között a 30 és 44 év közötti férfiak voltak a legnagyobb veszélyben, mára a 45 és 59 év közötti férfiakra jellemző, hogy önkezükkel vetnek véget az életüknek.


Kép forrása: Thinkstock

“A férfiak azért vannak nagyobb veszélyben, mert hajlamosabbak több alkoholt fogyasztani, egészségtelen szokásokat követni, és enne ellenére nagyon visszautasítóak, nem hajlandóak segítséget kérni a problémáik megoldásához” – mondta Louis Appleby professzor, a National Suicide Prevention Advisory Group (Nemzeti Öngyilkosság-megelőzési Tanácsadó Csoport) elnöke. “A legfontosabb feladatunk, hogy megkönnyítsük a férfiaknak a segítségkérést. Nem szabad, hogy szégyelljék magukat emiatt.”

Shirley Reynolds professzor szerint a rengeteg öngyilkosság egyik közvetett oka, hogy a depresszióval és szorongással küzdők nagy része nem fordul orvoshoz, mindössze 15 százalékuk kér szakmai segítséget.

Szeretne még többet megtudni? Kíváncsi, milyenek a magyar statisztikák? Olvassa el a folytatást a Házipatika oldalán!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik