A negyvenes éveiben járó amerikai nő, Joni Edelmann elmondása szerint sokáig vívódott azon, egyáltalán közzé tegye-e bejegyzését, amit a kilókkal vívott évtizedes harcának szentelt. Pedig mint mondja, volt mit megírnia, miután az elmúlt három évtizedben szinte folyamatosan vagy fogyni próbált, vagy a súlyát megtartani. Néhány hetes várakozás után végül vett egy nagy levegőt, és közzé tette az írását, mert úgy véli, igenis kellenek a példák, akik szembeszállnak a “soványság kultusszal.”
A fenti kép 2 hónappal Joni 35. születésnapja előtt ékszült, egy, az otthonához közeli tó partján. “Soha életemben nem voltam még olyan sovány, mint amikor ez a kép készült. 55 kiló voltam mindössze, pedig ekkor már szültem három gyereket” – írja, aztán egy félmondatban azt is hozzáteszi, mikor az elkészülte után megnézte a képet, azt érezte, hogy nem elég vékony rajta.
A bejegyzésében Joni úgy döntött, az első kép után megosztja ezt, a második képet is magáról, amit mostanában, néhány hónappal a 40. születésnapja után készítettek róla. Aztán mesélni kezd. Elmondja, hogy “az a szexi másik test”, komoly áldozatok, és önsanyargatás eredménye volt, amihez hozzá tartozott, hogy
“naponta alig 1000 kalóriát eszek, hogy hetente 35 mérföldet futok, hogy naponta három órát alszok. Hogy mindent felírok, azt is amit ettem, és azt is, amit csak enni szándékoztam. Hogy elfogadom, hogy rendszertelenné vált a menstruációm. És, hogy megtagadom magamtól az ételt, még akkor is, amikor éhes vagyok.”
Csakhogy, amikor a küzdelem után Joni lefogyott, és végre pontosan úgy nézett ki, ahogy szeretett volna, rájött, nem boldog. “Lehet, hogy hat kocka volt a hasamon, és lehet, hogy sokkal könnyebb volt magamnak ruhát találni, és az is igaz, hogy azonnal utánam fordultak a férfiak, de a külső ezzel együtt a megszállottjává is tett. Mindig találtam a testemen valami hibát, a terhességi csíkoktól elkezdve az integetőizmomig, amin dolgozni lehetett.”
Joni leírja, miközben az álomkülsőért harcolt, azon kapta magát, hogy olyasmiket eszik, amiket gyűlöl, és lemond azokról az ételekről, amiket nagyon szeretett. Észrevette, hogy hanyagolja a gyerekeit, mert ahelyett, hogy velük lett volna, a szabadidejét az edzőtermekben és futással töltötte.
“Félreértés ne essék, én nem azt mondom, hogy a sovány emberek általában boldogtalanok, csak mert én az lettem. De ki kell jelentenünk, hogy a soványság A. nem gyógymódja a bánatnak B. nem garanciája a boldogságnak” – írja.
Joni életében ez a felismerés kellett ahhoz, hogy végre elengedje a megszállottságát és többet ne foglalkozzon a kilóival. “Azóta a ruháim többsége nem jön rám. Tény. […] De változott más is. A lelkembe olyan csend, öröm és béke költözött, melyet eddig még sosem tapasztaltam, és ez már megért néhány plusz kilót. Igen. Kövér vagyok. Kövér vagyok, de boldog” – írta.
